A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1910
Halálozási év: 1997

Leírás

Józsa Gergely 1910. december 2-án született a Baranya megyei Egerágon, későbbi lakóhelyéhez, Kozármislenyhez közel. Táncos tudását a helyi hagyományban felnőve sajátította el. Ő volt a dél-dunántúli ugrós táncok egyik legtehetségesebb előadója és terjesztője élete végéig. Mindig szívesen foglalkozott a fiatalok tanításával saját falujában, a megyéjében és szerte az országban is. Táncait a néptáncmozgalom fiatal táncosai szerte a világon bemutatták. Idős korában szívesen táncolt unokájával és más fiatal táncosokkal. Táncait a Zenetudományi Intézet Néptánc Archívumában 3 film, szöveges gyűjtés és fotó őrzi. 1997. február 9-én halt meg.Józsa Gergely 1910. december 2-án született a Baranya megyei Egerágon, későbbi lakóhelyéhez, Kozármislenyhez közel. Táncos tudását a helyi hagyományban felnőve sajátította el. Ő volt a dél-dunántúli ugrós táncok egyik legtehetségesebb előadója és terjesztője élete végéig. Mindig szívesen foglalkozott a fiatalok tanításával saját falujában, a megyéjében és szerte az országban is. Táncait a néptáncmozgalom fiatal táncosai szerte a világon bemutatták. Idős korában szívesen táncolt unokájával és más fiatal táncosokkal. Táncait a Zenetudományi Intézet Néptánc Archívumában 3 film, szöveges gyűjtés és fotó őrzi. 1997. február 9-én halt meg.

A Népművészet Mestere címet 1977-ben kapta meg.

Források

Dokumentumok az MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archívumában:

Kézirattár: AKT 335.
Filmtár:
Ft. 817. Egerág (Baranya m.) – Kozármisleny (Baranya m.) A felvétel helye: Magyaregregy. Gyűjtők: Andrásfalvy Bertalan, Bodai József, Csapó Károly, Halmos István, Martin György, Pálfy Gyula, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc, Rábai Miklós, Sztanó Pál. Gyűjtés ideje: 1973. IV. 22. Hangzóanyag: Mgt. 2829–30 (jk. 217.), AP 10 307–309. Kézirattár: AKT 335.
Ft. 817. 5. Verbunk (páros). Táncolták: Józsa Gergely és Koller Istvánné Panta Anna (sz. 1948. Józsa Gergely unokája). Megjelenés: Pesovár Ernő: 
Az ugrós páros. Tánctudományi Tanulmányok 1976–1977. 243–263. Táncírástár: Tit. 881. 251–253.
Ft. 817. 7a–b. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Józsa Gergely és Koller Istvánné Panta Anna.
Ft. 907. Egerág (Baranya m.) – Kozármisleny (Baranya m.) A felvétel helye: Sióagárd. Készítette: a Magyar Televízió „Magyarországi néptáncok” sorozat „Dunántúli ugrós és karikázó” Lengyelfy Miklós, Szabados Tamás, valamint Andrásfalvy Bertalan, Bogár István, Gink Károly, Gulyás László, Olsvai Imre, Pesovár Ferenc, Szabadi Mihály. 1974. IX. 5. Hangzóanyag: Mgt. 3232 (jk. 254.), AP 10 200.
Ft. 907. 3. Ugrós. Táncolták: Józsa Gergely és Koller Istvánné Panta Anna.
Ft. 996. Egerág (Baranya m.) – Kozármisleny (Baranya m.) A felvétel helye: Kalocsa – VI. Duna menti Folklór Fesztivál. Gyűjtők: Borbély Jolán, Manno Andrea, Martin György, Pálfy Gyula, Szabó Jenő, Sztanó Pál. Gyűjtés ideje: 1978. VII. 26–27. Hangzóanyag: Mgt. 3784–91, AP 11 816–22.
Ft. 996. 54. Verbung. Táncolták: Józsa Gergely és párja.
Ft. 996. 55. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Józsa Gergely és párja.
Ft. 1101. Egerág (Baranya m.) – Kozármisleny (Baranya m.) A felvétel helye: Kalocsa – VII. Duna menti Folklórfesztivál. Gyűjtők: Csapó Károly, Németh István, Martin György, Lányi Ágoston, Pálfy Gyula, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc. Gyűjtés ideje: 1981. VII. 23–25. Hangzóanyag: Mgt. 4666–71, AP 14 841. Táncfotótár: 41 656–98.
Ft. 1101. 34. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Szentes Varga Ferenc és Simon Krisztina, majd 2 pár: Józsa Gergely és Lázár Katalin, valamint egy ifjú népművész pár.