A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1930

Leírás

Kiss Lászlóné Terhes Mária 1930-ban Tápén született, szegényparaszti családban. A család gyékényszövéssel és részes kukoricaföld-műveléssel kereste kenyerét. A gyékényszövésbe belenevelődött, már 4-5 éves korában sodorta az „ijant, hatévesen már tudott gyékényt szűni, kisiskolásként már elsajátította a gyékényszövés minden műveletét”. 1954-től a Tápéi Háziipari Szövetkezetben adta el portékáit, annak megszűnéséig ott dolgozott. Szakoktatói minősítést szerzett, 1992-től a Dél-Alföldi Népművészeti Egyesületben oktatta a fiatalokat a gyékényszövés és -fonás mesterségére. A hagyományokhoz kötődő gyermekjátékokat, lakásdíszeket is szívesen készített. Az 1994-es Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításon Budapesten Gránátalma-díjat kapott a hagyományos gyékény tárgyaira, a deákszatyorra, a kismolnár és nagymolnár szatyorra és a kesköny gyékényeire. Munkáit számos hazai kiállításon mutatták be, szerepelt munkáival Szeged testvérvárosában, Toledoban (USA) is. A Tápéi Művelődési Házban működő gyékényes műhelyben dolgozott, tanított betegségéig.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Gránátalma-díj (1994)
Népi Iparművész cím(1995)
Népművészet Mestere díj (2001)

IRODALOM ÉS FORRÁS

Ilia Mihály – Juhász Antal: Gyékénymunka. In Tápé története és néprajza. Tápé, 1971. 297–325.

Források

Irodalom:

Ilia Mihály-Juhász Antal: Gyékénymunka. in. Tápé története és néprajza. Tápé, 1971. 297-325.