A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1892
Halálozási év: 1983

Leírás

Oláh Istvánné Berekai Éva (Decs, 1892. június 22. – Decs, 1983. október 15.) tősgyökeres decsi református családban született, itt ment férjhez. Szülei és férje, Oláh István is földművelő parasztemberek voltak. Nagy gazdaságot vittek, szállásuk (tanyájuk) és fűrésztelepük volt, Oláh István halászattal is foglalkozott. Ő maga, a háztartás körüli teendők mellett a többi asszonyhoz hasonlóan kézimunkával járult hozzá a család megélhetéséhez. Az asszonyok jellemzően szőttek, fontak, Éva néni azonban elsősorban gyöngyöt fűzött. Egy lánya született, Oláh Éva. Férje korán meghalt. Ezután a megélhetés biztosítása vált fő feladatává, ebben az időszakban adta el híresen szép decsi viseleteit. Az éneklés mellett természetes módon része volt életének a tánc is. Előbbit leginkább Olsvai Imre, a szekszárdi Fertőszögi Erzsébet, Tarnai Kiss László, utóbbit Felföldi László gyűjtötte és rögzítette, mellettük számos amatőr művészetkedvelő megfordult és tanult a házában. A gyöngyfűzés hosszú órái kiváló alkalmat adtak az éneklésre, sokszor énekelt „tanítványainak”, akik hol a községből, hol az ország más pontjáról érkeztek. Idős korára a szomszédok gondozták, segítették. Végrendeletében meghagyta, hogy összes gyöngyét, szemüvegét, bibliáját és énekeskönyvét temessék el vele együtt. Hajdani háza falán, az Öreg utca 13. alatt márványtábla őrzi emlékét.Oláh Istvánné Berekai Éva (Decs, 1892. június 22. – Decs, 1983. október 15.) tősgyökeres decsi református családban született, itt ment férjhez. Szülei és férje, Oláh István is földművelő parasztemberek voltak. Nagy gazdaságot vittek, szállásuk (tanyájuk) és fűrésztelepük volt, Oláh István halászattal is foglalkozott. Ő maga, a háztartás körüli teendők mellett a többi asszonyhoz hasonlóan kézimunkával járult hozzá a család megélhetéséhez. Az asszonyok jellemzően szőttek, fontak, Éva néni azonban elsősorban gyöngyöt fűzött. Egy lánya született, Oláh Éva. Férje korán meghalt. Ezután a megélhetés biztosítása vált fő feladatává, ebben az időszakban adta el híresen szép decsi viseleteit. Az éneklés mellett természetes módon része volt életének a tánc is. Előbbit leginkább Olsvai Imre, a szekszárdi Fertőszögi Erzsébet, Tarnai Kiss László, utóbbit Felföldi László gyűjtötte és rögzítette, mellettük számos amatőr művészetkedvelő megfordult és tanult a házában. A gyöngyfűzés hosszú órái kiváló alkalmat adtak az éneklésre, sokszor énekelt „tanítványainak”, akik hol a községből, hol az ország más pontjáról érkeztek. Idős korára a szomszédok gondozták, segítették. Végrendeletében meghagyta, hogy összes gyöngyét, szemüvegét, bibliáját és énekeskönyvét temessék el vele együtt. Hajdani háza falán, az Öreg utca 13. alatt márványtábla őrzi emlékét.
Oláh Istvánné Berekai Éva énektudásáért 1969-ben nyerte el a Népművészet Mestere címet.

Források

Diszkográfia:

Hangzó dokumentumok az MTA Zenetudományi Intézet „Publikált népzenei hangfelvételek” internetes adatbázisából (http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp
• 4971d „A szekszárdi szállodára süt a nap” Gy.: Olsvai Imre, Bogár István (1964) In: Vargyas Lajos, Paksa Katalin (szerk.): A magyarság népzenéje Bp., Fonó Records, 2002. 10. CD/ 38. FA 206-2 jelzet
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=1 
• 11338e „Érik a dinnye, érik” Gy.: Olsvai Imre (1976) In: Olsvai Imre (szerk.): Magyar Népzenei Antológia 3. Dunántúl. Bp., Hungaroton. 1993. LPX 18138-42 jelzet, 08.1d sorszám 
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=2 
illetve: Pávai István, Richter Pál, Sebő Ferenc (szerk.): Régi magyar népdaltípusok. Dobszay László és Szendrei Janka népzenei típusrendje alapján. CD-ROM. Bp., MTA ZTI; Néprajzi Múzeum, 2000. XYZ_0002 jelzet
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_2=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_2=2 
• 10022k „Gólya, gelice, mitől véres a lábad” Gy.:Olsvai Imre (1971) In.: Olsvai Imre (szerk.): Magyar Népzenei Antológia 3. Dunántúl. Bp., Hungaroton. 1993. LPX 18138-42 jelzet, 08.1g sorszám
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=3 
illetve: Paksa Katalin,Németh István (szerk,):Magyar népzenetörténet. Bp., Balassi Kiadó. 1999. BK 990-991 jelzet, 1/10. sorszám
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_2=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_2=1 

• 4975b „Győri kanász a dombon játszik a botjával” Gy.: Olsvai Imre, SztanóPál (1964) In: Rajeczky Benjamin (szerk.): Magyar népzene 1.Bp., Hungaroton. 1969. LPX 10095-98 jelzet, 1B06 sorszám
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=4 
illetve: Pávai István, Richter Pál, Sebő Ferenc (szerk.): Régi magyar népdaltípusok. Dobszay László és Szendrei Janka népzenei típusrendje alapján. CD-ROM. Bp., MTA ZTI; Néprajzi Múzeum, 2000. XYZ_0002 jelzet
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_2=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_2=2 
valamint: Bodza Klára, Paksa Katalin (szerk.): Magyar népi énekiskola I. Bp., Néptáncosok Szakmai Háza. 1997. XYZ_0047 jelzet, 121. sorszám
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_2=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_2=3 
• 11337e „Szállj le, pille” Gy.: Olsvai Imre (1976) In: Olsvai Imre (szerk.): Magyar Népzenei Antológia 3. Dunántúl. Bp., Hungaroton. 1993. LPX 18138-42 jelzet, 08.1e sorszám
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=5 
• 11338f „Szedjünk gyepet” Gy.: Olsvai Imre (1976) In: Olsvai Imre (szerk.): Magyar Népzenei Antológia 3. Dunántúl. Bp., Hungaroton. 1993. LPX 18138-42 jelzet, 08.1f sorszám
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=6 
• 4975q „Uccu dárom, madárom” Gy.: Olsvai Imre, SztanóPál (1964) In: Rajeczky Benjamin (szerk.): Magyar népzene 1.Bp., Hungaroton. 1969. LPX 10095-98 jelzet, 1B07 sorszám
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=7 
illetve: Pávai István, Richter Pál, Sebő Ferenc (szerk.): Régi magyar népdaltípusok. Dobszay László és Szendrei Janka népzenei típusrendje alapján. CD-ROM. Bp., MTA ZTI; Néprajzi Múzeum, 2000. XYZ_0002 jelzet
http://db.zti.hu/24ora