A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1948

Leírás

Szűcs Imre Karcagon született 1948-ban. 1963-ban lett a Népművészek Háziipari Szövetkezetének a tanulója, amelynek Budapesten volt a székhelye. A fazekas mesterség választásában tanára, Illényi Elemér jelentősen befolyásolta, mert ő vitte el először Kántor Sándor fazekasmesterhez, akinél a gyakorlat idejét is töltötte. 1965-ben megszerezte a szakmunkás bizonyítványt, majd ezt követően még 18 évig dolgozott a híres mester mellett. 1970-től Népi Iparművész. 1972-ben elkészült Tiszafüreden saját műhelye, azóta a maga gazdája. Kb.1000 alkotását őrzik különböző város, megyei és országos múzeumok, intézmények, valamint óvodák és iskolák. A NIT zsűriztetéseken többszáz alkotása kapott zsűriszámot. Munkáival rengeteg megyei, országos és külföldi kiállításon vett részt.Szűcs Imre Karcagon született 1948-ban. 1963-ban lett a Népművészek Háziipari Szövetkezetének a tanulója, amelynek Budapesten volt a székhelye. A fazekas mesterség választásában tanára, Illényi Elemér jelentősen befolyásolta, mert ő vitte el először Kántor Sándor fazekasmesterhez, akinél a gyakorlat idejét is töltötte. 1965-ben megszerezte a szakmunkás bizonyítványt, majd ezt követően még 18 évig dolgozott a híres mester mellett. 1970-től Népi Iparművész. 1972-ben elkészült Tiszafüreden saját műhelye, azóta a maga gazdája. Kb.1000 alkotását őrzik különböző város, megyei és országos múzeumok, intézmények, valamint óvodák és iskolák. A NIT zsűriztetéseken többszáz alkotása kapott zsűriszámot. Munkáival rengeteg megyei, országos és külföldi kiállításon vett részt.
1987-ben kapta meg a Népművészet Mestere címet.

Források

Pályázatokon elért eredmények:

1968 – Az év legszebb terméke c. pályázaton 3. díj
1969 – A szakma kiváló művelője c. országos versenyen 2. hely
1978 - VII. Gerencsér Sebestyén országos Fazekas Pályázat, 2. díj
1979 – 1. Alföldi Fazekas Triennálé – 3. díj
1982 – 2. Alföldi Fazekas Triennálé – 2. díj
1984 – Fazekas szakágban használati edény készítése – 2. díj
-illetve: Szolnok megyei Tanács Művészeti Díja
1987 – Gerencsér Sebestyén Országos Fazekas Pályázat – 1. díj
1994 – 6. Alföldi Fazekas Triennálé – különdíj
1999 – XIV. Országos Fazekas Pályázat – 1. díj
2000 – 8. Alföldi Fazekas Triennálé – Nagydíj
2002 – Pro Renovanda Cultura Hungariae „Népművészetért” Szakalapítvány Országos pályázat – 2. díj
- valamint XV: Országos Fazekas Pályázat – 1. díj
2003 – 2. Nemzetközi Fazekas fesztivál Pályázat – 1. díj
2003 – 9. Alföldi Fazekas Triennálé - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nagydíja és Karácsony Sándor Díj
2004 – III: Nemzetközi Fazekas Fesztivál – különdíj
valamint: 2. keceli Országos Fazekas pályázat – különdíj.