A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1944

Leírás

Fejér megyében, Dég-ősztelken született 1944-ben. Szülei Bukovinából, Hadikfalváról származtak, amit életük végéig büszkén vállaltak és nevelték gyermeküket is ebben a szellemben.
Már kisgyermek korában megismerkedett a paraszt szövőszéken való szövéssel, amit felnőtt fejjel tudatosan továbbfejlesztett. 1983-ban elnyerte a népi iparművész címet. Pécsett élt hosszú ideig, ahol a Baranya Megyei Népművészeti Szövetkezetben dolgozott 14 évet. A szövetkezeti munkák során egyre több mesterségbeli fogást sajátított el, és közben megismerte környezet igen gazdag szőttes kultúráját. Ekkor kezdte el a régi szőttesek újrafogalmazását.
Tapolcára költözve szövőszakkört szervezet felnőtteknek, valamint 12 évig vezette a gyermekszakkört. Táborokat szervezett, meghívásra elment tanítani más táborába is.
2002-ben Nemesvitára költözve ismét szakköröket szervezett, és nagyon értékes felfedezést tett. Nemesvitán „Takács Céh” működött, szőtteseiből még megtalálható néhány darab. Tudatos gyűjtésbe kezdett a szőttes minták felgyűjtése érdekében. A „Takács Céh” örökségét sikeresen visszatanítja az ott élő felnőtteknek és gyerekeknek.
Pályázatok sikeres résztvevője, közel 40 éves munkássága alatt számos országos és külföldi kiállításon vett részt eredményesen. Számtalan díj igazolja tehetségét, szakmai elhivatottságát. A textilkultúra területén elnyerhető legmagasabb elismerések birtokosa. Munkásságát a kíváncsiság, az alaposság és a szakmai hitelesség jellemzi, továbbá az önzetlen ismeretátadás.

A Népművészet Mestere díjat 2009-ben kapta meg.