A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1903
Halálozási év: 1978

Leírás

Tomasovszki Mihályné Uhljar Zsuzsanna (Szarvas, 1903 – Szarvas, 1978 szeptember) az alföldi szlovákság egyik legjelentősebb településének kiemelkedő dalosa. Anyanyelve a szlovák – illetve, ahogyan ott mondják: a „szarvasi tót”, és dalkincsének javát is elsősorban az idősebb családtagoktól otthon tanult szlovák népdalok jelentették. Férje a II. világháborúban hősi halált halt. Három gyermeküket így egyedül nevelte fel. Mosó- és takarítónőként, piaci árusként, idős emberek gondozójaként kereste kenyerét. A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének munkájába korán bekapcsolódott: a helyi kulturális élet szervezésében működött közre, fáradhatatlanul. Főszerepet játszott 1971-ben a helyi művelődési központ nemzetiségi Röpülj Páva Körének létrejöttében. Az együttesnek lelkes tagja, idős korában is kellemesen zengő hangú szólistája maradt csaknem élete végéig. Velük közösen a megye településein, illetve Kalocsán, Csillebércen és a Rádió műsorában is képviselte a szlovák népzenei hagyományokat, 1978-ban pedig – a Népművészet Mestereinek gálaműsorában – a Dunamenti Folklór Fesztiválon szerepelt. Szívesen dalolt munka közben, illetve az unokáinak is. Manga János 1973-ban nagyszerű hangfelvételeket készített vele. Ezeket ma az MTA BTK Zenetudományi Intézetének népzenei archívuma őrzi. Lami István szintén az 1970-es években jegyezte fel dalait, amelyek közül 23 képviseli a szarvasi népdalkincset a máig legjelentősebb magyarországi szlovák népdalgyűjteményben, a Keďsi ja zaspievam című kiadványban.

A Népművészet Mestere kitüntetést 1973-ban kapta meg.

Források

„Elhunyt özv. Tomasovszki Mihályné, a Népművészet Mestere”. Békés Megyei Népújság 33/216 (1977 szeptember 13.): 3.

Lami István: Keď si ja zaspievam. Zbierka slovenských ľudových piesní v Maďarsku. Budapest: Tankönyvkiadó, 1988.