A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1952

Leírás

Kovács Szabolcs a mezőkövesdi asztalosmesterek egyik legjelentősebb dinasztiájának leszármazottja. Édesapja Kovács András, a Népművészet Mestere elevenítette fel a bútorfestő hagyományt, mely az 1800-as évek végétől a matyó lakóház tisztaszobájának ünnepi berendezése volt. Édesanyja Kovács Andrásné Balogh Anna hímző-tojásfestő népi iparművészként alkotott. Kovács Szabolcs már gyermekkorában megismerkedett a matyó népművészettel, az asztalosmesterség alapvető fogásait édesapja műhelyében sajátította el. Már diákévei alatt a régi mezőkövesdi házakat járva kereste a még fellelhető mezőkövesdi bútorokat, tudását múzeumok gyűjteményeiben kutatva fejlesztette. A középiskola befejezését követően az egri főiskolán földrajz-rajz szakos diplomát szerzett. 1984-től rendelkezik saját műhellyel a Hadas városrészben, mely Mezőkövesd régi településszerkezetét őrzi. A műhelyhez tartozó bemutatóteremben mesterségbemutatókon is részt vehetnek az idelátogató turisták. Országos pályázatokon 1986 óta vesz részt, első önálló kiállítását 1989-ben Mezőkövesden, édesapjával közösen rendezték meg. Azóta számos hazai és külföldi kiállítás elismert, sikeres résztvevője. Hagyományos piros színezésű bútorait, bútoregyütteseit számtalan cég, intézmény vagy éppen magánszemély vásárolta meg. A 2005-ben megnyitott Matyó Múzeum állandó kiállításán is láthatóak munkái. Résztvevője a „Palóc út” kulturális és turisztikai kezdeményezésnek, melynek keretében eddig 20 helyen alakítottak ki szekrénygalériákat.

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Bútorműves Pályázat, Debrecen II. díj (1986) Gránátalma-díj (1987)
Népi Iparművész cím (1987)
Népművészet Ifjú Mestere díj (1987)
Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Pályázata, Budapest, nívódíj (1994)
Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Pályázata, Kecskemét, I. díj (1998)
Aranykoszorús Mester (2004)
Magyar Kézművesség, Budapest, a Miniszterelnöki Hivatal és a Kulturális Minisztérium díja (2008)
Népművészet Mestere díj (2013)

Portréfilm: https://www.youtube.com/watch?v=0rmq_NbGf9s



Bútorok