A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1897
Halálozási év: 1979

Leírás

Budapesten született, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában végzett 1913-ban, majd  az Iparművészeti Főiskolára járt, ahol megismerkedett a népművészettel. A népi hímzésre tanára, Körösfői Kriesch Aladár hívta fel a figyelmét. Kézimunkával foglalkozó vállalatoknál dolgozott, hímzéseket tervezett. 1930-tól a Magyar Országos Háziipari Szövetségnél, 1950-től a Népművészeti Vállalatnál, majd több mint 20 évig a HISZÖV népművészeti osztályán alkotott. Feladatának tekintette az egyes tájegységek feledésbe merült hímzéseinek öltéstechnikája  megismerését és megtanítását. Ezeket a hímzéseket újra tervezte, ügyelve a hímzések szerkesztési szabályaira. Kiemelten foglalkozott a népi hímzés hagyományainak újratervezésével, alkalmazásával öltözékeken, lakástextileken. Tanítványa, Sárosi Mihályné aki magas szintű tervezői és kivitelezői munkásságáért szintén megkapta a Népművészet Mestere  (1967) címet. Igazi szenvedélye, a régi stílusú népi hímzések újraalkotása mellett foglalkozott a népi festett bútorok felújításával is.
A Népművészet Mestere díjat 1965-ben kapta meg.

További elismerései:
Népi iparművész 1955