Díjazottak neve

Leírás

1936. 03. 18-án született, Arlóban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Csipkés Vilmos Sándor néven. A mesemondással először családi körben találkozott, édesapjától és édesanyjától származik legtöbb meséje. Csipkés Vilmos mindegyik népmeséről számon tartja a származási helyét, tehát azt, hogy kitől tanulta az adott történetet. Ahagyományosnak vagy a népmesekutató szakirodalomból klasszikusnak nevezhető mesemondóalkalmak (virrasztó, kukoricafosztás, tollfosztás, katonaság, családi összejövetelek) részese volt. Ezek közül csak a katonaság ideje alatt és később a családi összejöveteleken mesélt. Az első olyan jelentősebb alkalom, amikor ő, mint mesemondó lépett egy közösség tagjai elé, a katonaság ideje alatt, 1959-ben, az általa csak „honvédségként” emlegetett debreceni katonaévek során jött el.

Repertoárja változatos, bővelkedik a tündérmesékben és tréfás mesékben, de találhatunk közte legendamesét vagy novellamesét is. Csipkés Vilmos tündérmeséit gazdagon ászövik a mesei formulák. Ez egyaránt igaz a párbeszédes részekre és a leíró részekre. Az alliteráló formuláktól (Hét nap hét szempillantásig mindig ment, szívem szép szerelme, bűbányos banya stb.) a hasonlatokon át (Úgy arassa má’ lefele a népet, mint mikor kaszálják a füvet, Olyan ján’, hogy hét országon párja nincs, Annyi birkája vót, meg disznaja, mint a réten a fűszál stb.) a toldalékismétléses rímig (irkált-firkált stb.) számos példa megtalálható bennük. Vilmos bácsi mesekezdő formulái szinte minden esetben illeszkednek az adott mese műfajához. Tündérmeséit szinte mindig ezzel a hosszú mesekezdő fornulával kezdi: „Csitt, csont! Mi lesz ebből, mintegy nagy hazugság! Kidőlt – bedőlt kemencének egy csepp oldala se’ vót, mégis kisült benne kilencvenkilenc bogácsa. Arra szaladt három cigánygyerek meztelen, mind az inge derekába hányta..”

A Népművészet Mestere díjat 2019-ben kapta meg.

Fotó: Vörös Előd