A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1910
Halálozási év: 1995

Leírás

1910. április 10-én született Nagyhalászon, 9 gyermekes paraszti családban, ugyanitt hunyt el 1995-ben. 5 éves korában elveszítette édesapját, édesanyja egyedül nevelte fel a gyermeket. Felnőttként hasonló sorsra jutott, 30 éves korától öt gyermeket nevelt fel özvegyen. Élete végéig viselte a gyászt, fekete ruhát hordott. Nevelt lányát is elveszítette, fiainak sorsát erejéhez mérten egyengette. Amikor egyedül maradt, visszaemlékezett gyermekkora kedvelt időtöltésére, a rajzolásra, festésre. Ezért a kedvteléséért gyakran kikapott, hiszen eszközök híján festésre a frissen súrolt asztal lapját használta. Idős korában is úgy tartotta, a festés haszontalan időtöltés, bűn. Alkotásait a látogatók elől elrejtette, gyakran el is égette. Festményei a népművészetben ismert tükörkép szerkezetet követik. A stilizálás és a tárgyak két dimenziós síkban történő kiterítése jellemző képalkotására. Bánszky Pál szerint festői tevékenysége jellemzően vizuális önéletírás. „Személyes vonatkozású képein mindig jelen van a szűkebb vagy tágabb környezet rezdülése, az alkotó azokkal kapcsolatos ítélete.” (Bánszky: 1997:44) Alkotásai nagy számban megtalálhatók a Magyar Naiv Művészek Múzeumában Kecskeméten, de szülővárosa is állandó kiállításon őrzi alkotásait.

1975-ben munkásságáért megkapta a Népművészet Mestere elismerést.

Források

Irodalom

Bánszky Pál: A képzőművészet vadvirágai. Kecskemét, 1997.

Adattári jegyzetek

Nagyhalász, Arany János u. 26.Művelődési Ház, állandó Kiállítás.
Magyar Naiv Művészek Múzeuma, Kecskemét.

78-97-1 Szanzaméra
78-98-1 Emberpár
78-99-1 Szemészet
78-100-1 Tornai József költő
78-101-1 Uram
78-102-1 Petőfi Sándor
78-103-1 Széchenyi István
78-104-1 Ady Endre
78-105-1 Tulipán csendélet
78-106-1 Asztalnál,1972
78-107-1 Nagy virágcsendélet
78-108-1 Önarckép,1977
78-109-1 Kaszáló
78-110-1 Udvar gémeskúttal
78-111-1 Dohánypajta
78-112-1 Baromfiudvar
78-426-1 Önarckép I.
78-427-1 Aratók
78-428-1 Tavasz
78-429-1 Lófogat
78-430-1 Kígyós telepi cigányok
78-431-1 Szántás
78-432-1 Ötös fogatosok
78-433-1 Gyermekkorom világa
78-434-1 Két tehén megy a mezőre
78-435-1 Lakodalom
79-536-1 Pihennek a pávák
79-537-1 Röpülj páva röpülj
79-538-1 Arató 1977
79-539-1 Csengős pávák
79-540-1 Ménes
79-541-1 Kertben
79-542-1 Disznók
79-543-1 Piros virág
79-544-1 Kék Virág
79-545-1 Két Kis Cica
79-546-1 Petőfi
79-547-1 Magányos pad
79-548-1 A hegedűm a hegedűm
79-549-1 Pipázó asszony
79-550-1 Vörös virág
79-551-1 Lakodalom
79-552-1 Nádazók
79-553-1 A Párt és Ifjúsági Ház
79-554-1 A kis kutyám
79-555-1 A szülői házam
79-556-1 Énekkar
79-557-1 Öregek otthon
79-558-1 Iskola
79-562-1 Virágcsokor 1 szál tulipánnal
79-709-1 Virág
79-710-1 Ady Endre
79-711-1 Virág
79-712-1 Csillebérc
79-713-1 Disznónyáj
79-714-1 Táncolók
79-715-1 Virág
79-716-1 Régi búzakazal
79-717-1 Páva
79-718-1 Fehér házak
79-719-1 Kék virág
79-720-1 Párt és Ifjúsági Ház Szoborral
79-721-1 Téli este
79-722-1 Munkások
79-723-1 Csorda
79-724-1 Gazdasági udvar
79-725-1 Vőfély
79-726-1 Május elseje
79-727-1 Virág
79-728-1 Arany János
79-729-1 Virág
79-730-1 Legelő
79-731-1 Kék virág
79-732-1 Szüret
79-733-1 Kezdő Tsz
79-734-1 Tyúkól
79-735-1 Virág
79-736-1 Virág
79-737-1 Virág
79-738-1 Itatás
79-739-1 Nyulak
79-740-1 Vadász
79-741-1 Móra Ferenc
79-742-1 Virág
79-743-1 Virág
79-744-1 Virág
79-745-1 Szénás-szekér
79-746-1 Kendertörés
79-747-1 Virág
79-748-1 Itatás
79-749-1 Betlehemes
79-750-1 Virág
79-751-1 Hólapátolás
79-752-1 Fonálvetés
79-753-1 Virág
79-754-1 Virág
79-755-1 Virág
79-756-1 Férfi portré
79-757-1 Virág
79-758-1 Templombamenők
79-759-1 Virág
79-760-1 Virág
79-761-1 Harangozó
79-762-1 Kaktusz
79-763-1 Virág
79-764-1 Kaszálnak
79-765-1 Temetés
79-766-1 Piros Kerítés 2 Házzal
79-767-1 Gerebelés
79-768-1 Házak gémeskúttal
79-769-1 Béke, galambok a tetőn
79-770-1 Disznóvágás
79-771-1 Hazafelé
79-772-1 Kenyér dagasztás
79-773-1 Virág
79-774-1 Virág
79-775-1 Önarckép virágokkal
79-776-1 Önarckép
79-777-1 Szénaboglyák
79-778-1 Fonóház
79-779-1 Anyák Napja
81-960-1 Űrhajó megyünk a holdra
81-961-1 Béke magot szórok
81-962-1 Tiltakozom a neutronbomba ellen
81-963-1 Fát ültetek a holdon
81-964-1 Egy falusi táj
81-959-1 Fiatalok diszkóba vannak
82-1645-1 Ez Is tizenkettő
82-1646-1 Virágos fák
82-1647-1 Virág
82-1648-1 Virág
84-30-1 Hordócsinálás 1981
84-31-1 Én vagyok a jó pásztor
84-32-1 Presszó 1980
84-33-1 Ha A Keresztet Roskadozva Vittem,80
84-34-1 Az egyetlen testvérem 1981
84-35-1 Szántások, vetések 1982
84-36-1 Sport
84-37-1 Portré (Liszt Ferenc)
89-23-1 Tehenek 1976
89-24-1 Édesanyám
89-25-1 Szemészet II.
89-26-1 Dohánymunka 1981
89-27-1 Virágkosár békával 1975
89-28-1 Szemészet I. 1972
89-29-1 Boronálás 1974
89-30-1 Istállóban 1974
89-31-1 Riporter 1977
89-32-1 Kenyérsütés 1977
89-33-1 Veres Péter
89-34-1 Tehenész
89-87-1 Az Új Világ mezőgazdasága 1979
89-88-1 Mai gépesített vetés 1980
89-89-1 Viszik a tejet 1980
89-90-1 Aratás 1980
89-91-1 Régi vetés 1980
89-92-1 Rózsák 1980
89-93-1 Esküvői ebéd 1980
89-94-1 Mai szántás 1980
89-95-1 Piros páva 1980
89-96-1 Mai építkezés 1980
89-97-1 Falu gyűlés 1980
89-98-1 Régi aratás 1979