Énekesek

Demeter Antalné Jánó Anna szép, puha, lírai hangja sok népdalkedvelő számára ismerős.

1926-ban született a Bákó megyei Gerlén községben. Ősei a Székelyföldről vándoroltak ki Moldvába, valószínűleg a 18. században. A székely származás hatása érződik is beszédén és dalkincsén. Édesanyja tizenöt gyermeket szült, Anna volt köztük a legidősebb. A közeli Lészpedre ment férjhez. Férje, mint ügyeskezű ácsmester, Románia különböző vidékeire járt dolgozni, ő pedig a gyermeknevelés és háztartás teendői mellett állatokkal és földműveléssel foglalkozott egészen öreg koráig, amíg erejéből telt. Sorsa csupán abban tér el az átlagtól, hogy rokonsága körében többen is kiváló művészi képességekkel rendelkeztek. Anyja, nagyanyja, nagynénje híresen jó énekes volt, apja pedig nagyszerű mesemondó. Így már kisgyermek korától a moldvai magyar néphagyomány legjavát szívhatta magába. Dalai, balladái, meséi mind a szűkebb környezetből származnak, melyeket a hagyomány íratlan törvényeihez igazodva, mégis egyéni színezettel és nagy beleérző képességgel adott elő. A faluján kívüli román világ kulturális hatása nem érintette. Repertoárjában megkülönböztetett helyet foglalnak el a balladák, amelyeket általában régi ereszkedő pentaton dallamokra énekelt, és amelyek hossza olykor az ötven versszakot is eléri; illetve a magaskultúrát és a néphagyományt ötvöző egyházi népénekek.

Mint kiváló nótafát, Kallós Zoltán fedezte fel őt az 1960-as években. Attól fogva többször is megfordult Magyarországon. Útjáról nótát is szerkesztett: „Mikor Budapesten jártam, / Jaj de milyen boldog voltam.” Szerepelt a Nemzetközi Népzenei Tanács (International Folk Music Council) budapesti konferenciáján 1964-ben, ahol éneklése a nyelvet nem ismerő külföldi kutatókat is mélyen megragadta. Kedves, kissé szertartásos viselkedéséből a szokatlan környezet sem zökkentette ki. Ekkor történt, hogy a Szépművészeti Múzeumba is elvitték, mint a konferencia résztvevőjét. Sosem látott még képzőművészeti kiállítást, a középkori táblaképek között mégis tökéletesen otthon érezte magát. Nem jelentett számára nehézséget a legmagasabb művészi alkotások befogadása, hiszen hagyományos műveltségének és vallásának ismerős elemeit fedezte fel bennük. Sőt ez az iskolázatlan asszony, kísérői csodálkozására, egy idő után átvette a szót a tárlatvezetőtől, és maga magyarázta el az ábrázolt bibliai jeleneteket és szent legendákat.

Dalait, történeteit, s azok előadásának varázsát csaknem fél évszázad során készült számos hang- és filmfelvétel őrzi.

A Népművészet Mestere kitüntetést 2002-ben kapta meg.