A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1920

Leírás

Gyurka Mihályné Jankó Mária Moldvában (Romániaban), a Bákó megyei Gajcsána faluban született, s nevelkedett családjában. Kislány korában nagyapjától hallotta-tanulta az énekeket, s édesapja juhait őrizve furulyázni is megtanult.
1945-ben az első telepesekkel érkezett férjével Magyarországra, s települtek meg Egyházaskozáron.
Alapító tagja volt az Egyházaskozári Csángó Hagyományőrző Együttesnek, s annak oszlopos tagja volt férjével 1948 óta. Számos fellépésen, szereplésen vett részt.
Sebő Ferenc 1984-ben készített vele felvételeket otthonában, 12 dala hallható a Moldvai csángók Magyarországon című, 1987-ben kiadott LP lemezen.
A Zenetudományi Intézet, a Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum közös Folklór Adatbázisában több felvételen is hallhatók népdalai, az 1970-es években rendezett gyűjtésekből. Filmfelvételek is készültek róla.

A Népművészet Mestere díjat 1971-ben kapta meg.

További elismerései:

Miniszteri dicséretben részesült – 1991.

Források

Albert István: Az egyházaskozári csángó hagyományőrző együttes története.
http://www.muharay.hu/img/file/egyhazaskozar.pdf

Barcsa Dániel: Kerek a szöllő levele. (Elbeszélés.) PoLíSz 78. 2004. augusztus- szeptember. 84-89.
http://krater.hu/wp-content/uploads/2015/09/Polisz78-aug-szept.pdf

Csapó Károly: Gyurka Mihályné „Szép fehér pakulár”-ja. Zenetudományi Dolgozatok 1981. Budapest. 251-259.
http://real-j.mtak.hu/4710/1/ZenetudomanyiDolgozatok_1981.pdf

Hajdú D. Dénes: A moldvai csángómagyarok dél-dunántúli letelepedése. Honismeret. 1985.6. 36-41.
https://honismeret.hu/sites/default/files/media/document/2018/04/17/honismeret_1985_6_sz.pdf

Halász Péter: „Megkondultak a harangok kis Magyarfaluba’…”
Szeret-Klézse Alapítvány honlapja:
http://www.szeret.klezse.ro/halasz%20megkondulta%20a%20harangok.htm

Dr. Várnai Ferenc: Baranya megyei népzenegyűjtés. Honismeret. 2005. 3. 44-48.
https://honismeret.hu/sites/default/files/media/document/2018/02/27/honismeret_2005_3_sz.pdf

Várnai Ferenc (szerk.): „Kicsi madár, jaj be fenn jársz”. Harminc csángómagyar népdal Demse Dávidné, Simon Ferencné és Gyurka Mihályné dalaiból. Sásd Nagyközségi Közös Tanács, 1973.

Felvételek:

Sebő Ferenc: Moldvai csángók Magyarországon. Budapest, Hungaroton 1987. SLPX 18096 (A1, A6, B2, B3, B4, B7)
https://hungarotonmusic.com/classical/moldvai-csangok-magyarorszagon-p6299.html

A Folklór Adatbázisban:
http://folkloredb.hu/fdb/index.php?page=search_sw

Gyurka Mihályné egyházaskozári énekes az Aranypávában, 1973-ban.
https://www.youtube.com/watch?v=VTscVDC2sqs