Énekesek

Pisák András (Márokpapi, 1925.03.19 – Nagypalád, 2006.) juhász a Beregi-Tiszahát szülötte, aki az 1950-es években nősült a közeli, ám a szeszélyesen kanyargó mai országhatárainkon kívül eső, Kárpátaljához tartozó Nagypaládra. Egyelőre nem tudni: vérrokona-e annak az 1871-es születésű, szintén Beregből Szatmárba került Pisák András juhásznak, aki Halmos István nevezetes, 1950-es évekbeli kérsemjéni kutatásának egyik jeles adatközlője volt, s akivel sorsa, dalkincse és stílusa oly sok közösséget mutat. „Sok éneket a mezőn tanultam a többi pásztortól, a tanyán, a fonóban is sokat énekeltünk. Ahogy az iskolából kikerültem, a mezőre mentem, sokszor kellett kinn hálni a jószággal. Dalolgatott az ember, ha jó kedve volt, vagy el volt keseredve, ha esett az eső, vagy csak unatkozott, a többiek meg hallgatták.” Nótás kedvével tűnt ki új lakóhelyén is. Hangfelvételei tanúskodnak róla, hogy előadásmódját nemigen szabályozta a közösség: igazi pásztor-dalolás az, amelynek lassú tempója, díszítettsége, kötetlen ritmikája még a katonanótákban is érvényesül. Repertoárjának magját is a pásztortársadalom jellegzetes dallamanyaga képezi: a juhászdalok és balladák. A régebbi gyűjtések nyomán közismertté lett jellegzetes felső-tiszai népdalainkat tőle még az ezredforduló fiatal generációja is hiteles előadásban hallhatta.

A Magyar Tudományos Akadémia népzenekutatói, illetve az Etnofon Archívum számára Kiss Ferenc és Stoller Antal egyaránt terjedelmes hangzó gyűjtéseket készítettek vele. András bácsi fellépett a Táncháztalálkozón és a Pécsi Nemzetiségi Fesztiválon is; a kárpátaljai hagyományőrző rendezvényeknek és táboroknak pedig fáradhatatlan és igen népszerű résztvevője volt.

A Népművészet Mestere kitüntetést, kárpátaljai adatközlőink közül elsőként, 2002-ben kapta meg.