A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1913
Halálozási év: 2005

Leírás

Bucsek József 1913. március 19-én született a Kármelhegyi Boldogasszony kegyhelyéről híres Gömör (volt Torna) megyei Barkán. Az 1940-es évek elején költözött át a szintén a Csermosnya völgyében fekvő Kiskovácsvágására, és a gazdálkodás mellett főként iparosként (cipészként, majd kőművesként és ezermesterként) tevékenykedett. Mesélni csak családon belül mesélt, jóllehet egyéni hangú és alkotó típusú mesemondói stílusa folytán egyike a magyar folklórtörténet legjelentősebb mesemondó egyéniségeinek. Néprajzi felfedezése az 1990-es évek közepére tehető. Szövegfolklór repertoárját mára önálló kötet is megörökíti. Utolsó éveit lányához költözve a Kassa környéki Pányban töltötte, ott is hunyt el 2005 elején.Bucsek József 1913. március 19-én született a Kármelhegyi Boldogasszony kegyhelyéről híres Gömör (volt Torna) megyei Barkán. Az 1940-es évek elején költözött át a szintén a Csermosnya völgyében fekvő Kiskovácsvágására, és a gazdálkodás mellett főként iparosként (cipészként, majd kőművesként és ezermesterként) tevékenykedett. Mesélni csak családon belül mesélt, jóllehet egyéni hangú és alkotó típusú mesemondói stílusa folytán egyike a magyar folklórtörténet legjelentősebb mesemondó egyéniségeinek. Néprajzi felfedezése az 1990-es évek közepére tehető. Szövegfolklór repertoárját mára önálló kötet is megörökíti. Utolsó éveit lányához költözve a Kassa környéki Pányban töltötte, ott is hunyt el 2005 elején.2003-ban mint mesemondó a Népművészet Mestere díjban részesült.

Források

Irodalom:

Magyar Zoltán: Szent László a magyar néphagyományban. Budapest, 1998. Osiris Kiadó.
Magyar Zoltán: Torna megyei népmondák. Magyar Népköltészet Tára I. Budapest, 2001. Osiris Kiadó.
Magyar Zoltán: Bucsek József mesél. Kiskovácsvágási mesék és mondák. Gömör Néprajza LIX. Debrecen, 2004.