A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1945

Leírás

Holecz Istvánné Kanyó Margit 1945. május 4-én Rimócon született, katolikus, földműves családban. A Nógrád megyei palóc népzenei és néptánchagyományok ma élő egyik legjobb ismerője és előadója. Tudását szerencsés módon egy olyan falusi közösségben sajátította el, ahol a népszokások és a folklórhagyomány az 1960-as évekig viszonylag elevenen élt. Táncos párja a népművészeti bemutatókon rendszerint Vincze Ferenc, a népművészet táncos mestere. A rimóci verbunkot és csárdást főleg az ő előadásuk alapján ismerhette meg és sajátíthatta el a néptáncmozgalom. Holecz Istvánné emellett a különlegesen gazdag helyi palóc népdalok, népviselet őrzője és továbbvivője is. A rimóci hagyományőrző együttes vezetőjeként sokat tesz a hagyományok helybeli őrzése és széles körű terjesztése érdekében.Holecz Istvánné Kanyó Margit 1945. május 4-én Rimócon született, katolikus, földműves családban. A Nógrád megyei palóc népzenei és néptánchagyományok ma élő egyik legjobb ismerője és előadója. Tudását szerencsés módon egy olyan falusi közösségben sajátította el, ahol a népszokások és a folklórhagyomány az 1960-as évekig viszonylag elevenen élt. Táncos párja a népművészeti bemutatókon rendszerint Vincze Ferenc, a népművészet táncos mestere. A rimóci verbunkot és csárdást főleg az ő előadásuk alapján ismerhette meg és sajátíthatta el a néptáncmozgalom. Holecz Istvánné emellett a különlegesen gazdag helyi palóc népdalok, népviselet őrzője és továbbvivője is. A rimóci hagyományőrző együttes vezetőjeként sokat tesz a hagyományok helybeli őrzése és széles körű terjesztése érdekében.

A Népművészet Mestere díjat énekes és táncos tudásáért 1999-ben kapta meg.

Források

Dokumentumok az MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archívumában:

Kézirattár: AKT 1460.
Filmtár:
Ft. 1164. Rimóc (Nógrád m.) Gyűjtők: Braun Miklós, Nagy Judit, Pálfy Gyula, Pesovár Ernő, Sztanó Pál. Gyűjtés ideje: 1984. III. 29. Hangzóanyag: Mgt. 4841–43. Táncfotótár: Tf. 43 439–40, 43 442–50, 43 463–575 (Holecz Istvánné), 43 451–62, 43 469–74 (Vincze Ferenc), 43 481–86.
Ft. 1164. 1. Sarkantyús és csárdás (lassú). Táncolták: Holecz Istvánné Kanyó Margit és Jusztin Balázs.
Ft. 1164. 2b. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Holecz Istvánné Kanyó Margit és Jusztin Balázs.
Ft. 1164. 5a. Lassú csárdás. Táncolták: Holecz Istvánné Kanyó Margit és Vincze Ferenc.
Ft. 1164. 5b. Friss csárdás Táncolták: Holecz Istvánné Kanyó Margit és Vincze Ferenc (sz. 1907). Táncírástár: Tit. 1203. Megjelenés: Pesovár Ernő: A magyar páros táncok. 14. sz. tánc. 152–156. 1997. Budapest
Ft. 1164. 6. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Holecz Istvánné Kanyó Margit és Vincze Ferenc. 
Ft. 1164. 9. Fenyegetős játék és csárdás. Táncolták: többen, köztük Holecz Istvánné Kanyó Margit és Vincze Ferenc.
Ft. 1164. 10. Karikázó. Táncolták: 6 nő, köztük Holecz Istvánné Kanyó Margit.
Ft. 1164. 11. Falukerülő-kapuzó játék és karikázó. Táncolták: többen, köztük Holecz Istvánné Kanyó Margit és Vincze Ferenc.