A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1930

Leírás

Jakab József 1930-ba született Magyarszentbenedeken. Első táncos élményeit szülőfalujában a Hegymegett e vegyes lakosságú falujában szerezte. Fiútestvéreit követve 1941-ben, 11 éves korában került el Magyarózdra kisbéresnek. Később pásztor lett, majd itt is házasodott meg, letelepedett, s kitanulta a kőműves mesterséget. Nyolc testvére közül szinte mindegyik jó táncos volt a maga korában, de közülük Jakab Józsefben volt a legerősebb a vonzalom a híresen gazdag magyarózdi tánckincs elsajátítására. Neki még volt alkalma megfigyelni az előző generációk legjobb helybeli táncosait pl. Bács Jánost, Vécsei Ferencet, s elsajátítani tőlük a vidék legjellegzetesebb táncait, a ma is ismert pontozót, a ritkábban előforduló s lassan már elfeledett szegényest a lassú pontozót és a székely verbunkot. E két utóbbi tánc a vidék férfitánc-készletének ritka különleges darabjai. Ezen túl Jakab József természetesen kiváló táncosa a vidék lassú és a gyors csárdásának, de ismeri a vidék románságának pontozóját, a ponturit is. Táncos kedvét 70 évesen is megőrizte s ma a magyarországi táncházak és fesztiválok egyik leggyakrabban, legszívesebben látott vendége e vidékről. Táncos tudásáról a legelső mozgófilmes dokumentum az 1960-as évek végén készült. Azóta tíz film és számos videofelvétel őrzi táncrögtönzéseit.Jakab József 1930-ba született Magyarszentbenedeken. Első táncos élményeit szülőfalujában a Hegymegett e vegyes lakosságú falujában szerezte. Fiútestvéreit követve 1941-ben, 11 éves korában került el Magyarózdra kisbéresnek. Később pásztor lett, majd itt is házasodott meg, letelepedett, s kitanulta a kőműves mesterséget. Nyolc testvére közül szinte mindegyik jó táncos volt a maga korában, de közülük Jakab Józsefben volt a legerősebb a vonzalom a híresen gazdag magyarózdi tánckincs elsajátítására. Neki még volt alkalma megfigyelni az előző generációk legjobb helybeli táncosait pl. Bács Jánost, Vécsei Ferencet, s elsajátítani tőlük a vidék legjellegzetesebb táncait, a ma is ismert pontozót, a ritkábban előforduló s lassan már elfeledett szegényest a lassú pontozót és a székely verbunkot. E két utóbbi tánc a vidék férfitánc-készletének ritka különleges darabjai. Ezen túl Jakab József természetesen kiváló táncosa a vidék lassú és a gyors csárdásának, de ismeri a vidék románságának pontozóját, a ponturit is. Táncos kedvét 70 évesen is megőrizte s ma a magyarországi táncházak és fesztiválok egyik leggyakrabban, legszívesebben látott vendége e vidékről. Táncos tudásáról a legelső mozgófilmes dokumentum az 1960-as évek végén készült. Azóta tíz film és számos videofelvétel őrzi táncrögtönzéseit.

A Népművészet Mestere címet 2000-ben kapta meg.

Források

Dokumetumok az MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archvíumában:


Ft. 664. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtő: Timár Sándor. Gyűjtés ideje: 1968. XII. 30. Hangzóanyag: Mgt. 3388, AP 11 119–123
Ft. 664. 2.; 5. Pontozó. Táncolták: Jakab József és testvére, Jakab Zsigmond. Táncírástár: Tit. 1244–45.
Ft. 694. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtők: Horváth István, Martin György. Gyűjtés ideje: 1969. Kéziratos anyag: Martin György hagyaték. Táncfotótár: Tf. 23 988–24 001
Ft. 694. 11. Csárdás. Táncolták: 6 pár, egyikük Jakab József és párja.
Ft. 694. 18. Pontozó. Táncolta: Jakab József.
Ft. 820. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtők: Balogh Ágnes és Varga Zoltán. Gyűjtés ideje: 1973. IV. Hangzóanyag: Varga Zoltán tulajdonában. 
Ft. 820. 12. Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: Tit. 1246.
Ft. 868. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtők: Balogh Ágnes, Mihály József, Mihály Ferenc és Varga Zoltán. Gyűjtés ideje: 1974. VIII.
Ft. 868. 1–2. Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: Tit. 1247–1248.
Ft. 868. 3. Csárdás. Táncolták: Jakab József és Mihály Ferencné Ballai Katalin (sz. 1920).
Ft. 868. 7–8. Szegényes. Táncolta: Jakab József.
Ft. 1013. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtők: Michaletzky Sándor, Szakács Domokos, Varga Zoltán. Gyűjtés ideje: 1979. I–II. Hangzóanyag: AP 11 735–744
Ft. 1013. 1. Öreges verbunk. Táncolta: Jakab József.
Ft. 1013. 2. Ritka pontozó (szegényes). Táncolta: Jakab József.
Ft. 1013. 3. Lassú csárdás. Táncolták: 2 pár, egyikük Jakab József és Vécsei Ferencné Bíró Irén (sz. 1939). Táncírástár: Tit. 1279.
Ft. 1013. 4. Pontozó. Táncolták: 3 férfi, egyikük Jakab József.
Ft. 1013. 5. Ritka pontozó (szegényes). Táncolták: 3 férfi, egyikük Jakab József.
Ft. 1013. 21. Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: 1249.
Ft. 1013. 23–24. Lassú csárdás. Táncolták: 6 pár, egyikük Jakab József és párja.
Ft. 1068. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) A felvétel helye: Marosvásárhely – Táncfesztiválon. Gyűjtők: Könczei Árpád és Tötszegi András. Gyűjtés ideje: 1980. VIII. 31. Hangzóanyag: Mgt. 4139–41.
Ft. 1068. 1. Öreges pontozó. Táncolta: Jakab József 
Ft. 1105. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) A felvétel helye: Lakodalom. Gyűjtő: Tötszegi András. Gyűjtés ideje: 1981. VIII. 22. Hangzóanyag: Mgt. 4275, 4518.
Ft. 1114. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtők: Ádám Gyula, Fodor Béla, Szép Gyula Gyűjtés ideje: 1981. III.
Ft. 1114. 1. Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: Tit. 1250.
Ft. 1114. 2. Szegényes. Táncolták: 8 férfi, egyikük Jakab József.
Ft. 1114. 3. Csárdás. Táncolták: 3 pár, egyikük Jakab József és Jakab Józsefné Ballai Irma (sz. 1932).
Ft. 1244. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtők: Fügedi János, Könczei Csilla, Pálfy Gyula, Tálas Ágnes és Teszáry Miklós. Gyűjtés ideje: 1987. I. 1. Hangzóanyag: Mgt. 5033, 5251–52. 
Ft. 1244/II. 12–15. Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: Tit. 1251–1253.
Ft. 1366. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtők: Fügedi János, Németh Attila, Németh Ildikó, Tálas Ágnes. Gyűjtés ideje: 1990. VIII. 26. 
Ft. 1366. 1. Pontozó. Táncolták: 3 férfi, egyikük Jakab József. Táncírástár: Tit. 1254.
Ft. 1366. 2. Szegényes. Táncolták: 2 férfi, egyikük Jakab József.
Ft. 1366. 3. Csárdás. Táncolták: 2 pár, egyikük Jakab József és Vécsei Ferencné Bíró Irén. 
Ft. 1366. 6. Szegényes. Táncolták: 5 férfi, egyikük Jakab József.
Videótár V19. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtő: Fügedi János. Gyűjtés ideje: 1990. VIII. 26. (Párhuzamos és kiegészítő felvételek az Ft. 1366. filmhez.)
V19/1. Jakab József pontozót tanít.
V19/2. Jakab József és párja csárdást tanít.
V19/3. Jakab József szegényest tanít.
V19/4. Csárdás. Táncolták: Jakab József és párja.
V19/6. Pontozó. Táncolták: 3 férfi, egyikük Jakab József.
V19/8. Szegényes. Táncolták: 2 férfi, egyikük Jakab József. 
V19/9. Csárdás. Táncolták: 2 pár, egyikük Jakab József Vecsei Ferencné Bíró Irén.
V19/12. Szegényes. Táncolták: 5 férfi, egyikük Jakab József.
V19/13–14. Csárdás. Táncolták: 5 pár, egyikük Jakab József és párja.
V19/16a. Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: Tit. 1255. 
V19/16b. Pontozó. Táncolták: 2 férfi, egyikük Jakab József. Táncírástár: Tit. 1256. 
V19/17. Pontozó. Táncolták: 2 férfi, egyikük Jakab József. Táncírástár: Tit. 1257.
V/19/18. Szegényes. Táncolták: 2 férfi, egyikük Jakab József.
V/19/19. Pontozó. Táncolták: 5 férfi, egyikük Jakab József.
V/19/20. Csárdás: Táncolták: 5 pár, egyikük Jakab József és párja.
V/19/21. Szegényes. Táncolták: 5 férfi, egyikük Jakab József.
V/19/22. Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: Tit. 1258.
V/19/23. Pontozó. Táncolták: 2 férfi, egyikük Jakab József.
V/19/24. Csárdás. Táncolták: 5 pár, egyikük Jakab József és párja.
V/19/25. Csárdás. Táncolták: 2 pár, egyikük Jakab József és Mozola Viktória (Budapest).
V/19/26. Szegényes. Táncolták: 2 férfi, egyikük Jakab József.
V/19/27. Pontozó. Táncolták: 3 férfi, egyikük Jakab József.
Magyar Művelődési Intézet Szakmai Háza VK/B 135. Magyarózd (Alsó-Fehér m.) Gyűjtő: Tötszegi András. Gyűjtés ideje: 1985. X. 
VK/B. 135 Pontozó. Táncolta: Jakab József. Táncírástár: Tit. 1259–60.