A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1944

Leírás

Marton Sándorné Nagy Sára 1944-ben született Hódmezővásárhelyen. Földműves családban nevelkedett. A hímzés iránti szeretetét a családból hozta. A vásárhelyi hímzés hagyományaival egy 1959-ben szervezett tanfolyamon ismerkedett meg. 1961-ben került a Háziipari Szövetkezethez, mint bedolgozó, majd tervezési munkákkal is megbízták. Mesterének Sárosi Mihálynét vallja, emellett maga is folyamatosan gazdagította ismereteit a vásárhelyi hímzések területén. Általános és középiskolában is tanította a hímzést, de kipróbálta a bútorfestést is férjével együtt, aki asztalosként dolgozott. Terítőket, párnákat tervez és készít, melyek kereskedelmi forgalomba kerültek. Munkái sikerrel szerepeltek pályázatokon, kiállításokon. 1986 óta rendszere résztvevője a háromévente megrendezésre kerülő Kisjankó Bori pályázatoknak, melyeken díjakat is kapott. 1994-ben Hódmezővásárhely város létrehozta a Városellátó és beszerzési Kht-t, melynek keretén belül működik a hímzőműhely is, ahol Marton Sándorné Nagy Sára is dolgozik, már nyugdíjasként.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Népi Iparművész cím (1973)
Népművészet Ifjú Mestere díj (1974)
Kisjankó Bori hímzőpályázat, III. díj (1976, 2001) Kisjankó Bori hímzőpályázat, I. díj (1980, 2016)
Kisjankó Bori hímzőpályázat, különdíj (1986, 1999, 2004)
Élő Népművészet-díj (1992)
Kisjankó Bori-díj (1996)
Népművészet Mestere díj (2006)
Kisjankó Bori hímzőpályázat, II. díj (2007, 2010)

Források

Irodalom:

Varga Marianna: Hódmezővásárhelyi hímzések. Hódmezővásárhely, 1981.
Vásárhelyi almanach. Hódmezővásárhely, 1998.
Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábor (szerk.): Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szeged, 2002.