Magyarország

1891 és 1983 között élt Békés megyében, a Nagy-Sárrét tájegységéhez tartozó Dévaványán. Pásztor volt, mestere volt a furulya faragásának. Ez az ismeret a családban apáról fiúra szállt, ő is apjától tanulta. Egyedülálló hibátlansággal játszott nádsípon, ő ezt a hangszert tájnyelvi kifejezéssel náddudának nevezte. Ennek tökéletes megszólaltatásáért 1958-ban elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet. A nádsípon kívül játszott furulyán, klarinéton, tárogatón és hegedűn is, mindemellett szépen, ízesen énekelt. A vele készült hangfelvételeket dédunokája gyűjtötte össze és adta ki. Kádár Ferencre az ötvenes-hatvanas években bukkantak a népzenekutatók, hangfelvételek 1961-től, 69 éves korától kísérik Kádár Ferenc életét. Nádsíp- és furulyajátéka a rádióban is sokszor elhangzott, hallható volt játékfilmek kísérőzenéjében is. Otthonában külföldi filmriporterek is felkeresték. Dédunokája a legtöbb hanganyagra a Néprajzi Múzeumban és az MTA Népzene-tudományi Intézetében bukkant. Mint azt Sárosi Bálint megfogalmazta, Kádár Ferenc a népzenegyűjtés célját az első pillanattól megértette. A népzenekutatókat vendégszeretettel fogadta, fegyelmezetten és okosan teljesítette azok kéréseit. Az idős népzenész Lehel kürtjét is megszólaltatta a jászberényi múzeumban. Korábban ez senkinek sem sikerült, mivel a becses történelmi ereklye megsérült. Kádár Ferenc a repedést kályha samottal és méhviasszal tömítette el, így kerülhetett annak hangja szalagra.

A Népművészet Mestere díjat 1958-ban kapta