Magyarország

Szentes a Kárpát-medence jeles fazekas központjai közé tartozik, ahol az agyagiparosok a helyben kitermelt agyagból nem tűzálló termékeket, hanem fennálló edényeket, elsősorban korsókat készítettek. Az olcsó, gyári termékek széleskörű elterjedésével a szentesi fazekasság jelentős változásokon ment keresztül, ami elsősorban a polgári-úri ízlést tükröző, fekete díszedények gyártásában jutott kifejezésre. Bese László 1926. augusztus 1-jén született Szentesen. Az agyagművesség fortélyait a Berényi család tagjaitól sajátította el, akik a két világháború között meghatározó alakjai voltak a szentesi kerámiának. Bese László 1940. április 1-jén került Berényi Bálint fiához, Berényi Lászlóhoz a Korsós sor 14 szám alá próbaidős inas jelöltként egy hónapra, ahol gyorsan elsajátította a mesterség alapfogásait, két év múlva már minden termékféleséget el tudott készíteni. A szabadulás után Berényi Lászlónál maradt segéd munkakörben. 1944 szeptemberében leventeként besorozták, decemberben került csak haza. Távolléte alatt Szekszárdon Tamási Józsefnél dolgozott, ahol elsajátította egy dél-dunántúli fazekasmester fogásait. Hazatérését követően kubikmunkát vállalt, és csak időszakosan dolgozott eredeti szakmájában Rácz fazekasnál, Csáknénál valamint Berényi Lászlónál. 1948-ban felhagyott a mesterséggel és bevonult a honvédségbe. 1950-ben alhadnaggyá avatták, 1974-ben őrnagyi rangfokozatban nyugdíjazták. 2001. október 23-án alezredessé léptették elő. Nyugdíjazását követően a Jókai utcában házát vásárolt magának, ahol fazekasműhelyt alakított ki, majd ismét munkához látott. A telken katlant épített, amelyben edényeit égette. 1980-ban a Koszta József Múzeumban Vígh Lászlóval kerámiastúdiót indítottak, majd egy év után Bese László Nádor István hívásának eleget téve a szentesi helyőrségi klubba tette át a székhelyét, ahol generációkat vezetett be az agyagművesség rejtelmeibe. 1990-ben a szakminisztérium kiváló együttes címmel tüntette ki a Kis Gölöncsérek gyermek alkotócsoportját, Bese László pedig hagyományápoló tevékenységéért 2005-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta meg. Bese László szinte kizárólag feketeedények készítésével foglalkozott, amelyeket csiszolt növényi motívumokkal díszített. A mestereitől örökölt tudás igyekezett gyakorolni, ám nem szolgai módon követte a Berényi Bálint és Berényi László által alkalmazott formai illetve díszítésbeli megoldásokat. Az edények felületét nem csiszolta teljes mértékben, hanem a Drahos István által a tanonciskolában elsajátított virágmintákkal díszítette munkáit. Kerámiái között megtaláljuk a kantákat, korsókat, lisztes bödönöket, azokat az edényféleségeket, amelyeket inasévei alatt készített. Munkássága nemcsak a díszedények gyártására terjedt ki, hanem generációkat vezetett be az agyagművesség rejtelmeibe, ami kiváló pedagógiai érzékről tanúskodik. Tanítványai közül többen ma is gyakorolják a mestertől ellesett fogásokat, amelyeket igyekeznek továbbgondolni, saját ízlésviláguknak megfelelően átalakítani. Olyan időszakban tért vissza a feketekerámiához, amikor úgy tűnt, hogy e kézműveságnak nem marad szentesi képviselője, és kihal a mesterség. Bese László sajátos helyet foglal el a szentesi feketekerámia történetében, mivel élete során többször alkalmazkodnia kellett a megváltozott gazdasági-társadalmi viszonyokhoz, amelyek arra sarkallták, hogy többféle stílust kövessen. Alkotói pályája több szakaszra bontható, amelyek közül az első 1940-től 1947-ig tart. Ekkor sajátította el az agyag megmunkálásának és kiégetésének a technikáit mesterétől, Berényi Lászlótól, aki szinte kizárólag használati edények készítésével foglalkozott. 1974-től haláláig datálható a második korszak, amelyet eleinte a mázas díszedények jellemeztek, majd a feketekerámia vált meghatározóvá életében. Bese László munkásságáról megtekinthető egy állandó kiállítás a szentesi Hegedűs László Helyőrségi Klubban.

A Népművészet mestere kitüntetést fazekas tudásáért 2008-ban kapta meg.