Magyarország

Szatmári „Szatyi” Sándor, a munkásmozgalom költője 1878. június 22.-én született Magyarkanizsán.
Tanítói végzettséget szerzett.
Részt vett az első világháborúban, 1918-ban megszökött a frontról.
Politikai szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban. 1919-ben börtönbe került, ahonnan 1922-ben fogolycsere során szabadult és a Szovjetunióba került, ahol pártfunkcionárius feladatokat látott el. Az 1930-as években dolgozott a moszkvai rádiónál is.
Szovjetunióban töltött időszakára fia, Szatmári Antal így emlékezik vissza 1971-ben:
„…elhatároztam, hogy megpróbálom folytatni öregapám és apám munkáját. Ők mindketten munkásdalokat gyűjtöttek. Emigrációban éltünk a Szovjetunióban. Édesapámat egy Ural környéli városka szociális otthonába helyzeték, s én elindultam megkeresni az öreget. A pontos címet nem tudtam, csak sejtettem, merre lehet ez az intézet. Arról kérdeztem az embereket, ismernek-e egy ősz hajú bácsit, aki a piactéren maga köré gyűjti a gyerekeket s dalokat tanít nekik. Az egyik városkában ismerték a daloló öreget és nekem is sikerült megtalálnom apámat."

1956 márciusában tért haza családjával Magyarországra.
Gyűjtötte és rendszerezte a munkásmozgalmi költészetet.
Verseit és népszerűvé vált dalait az 1950-60-as években – Szatyi bácsi néven – a Sarló és Kalapács és az Új hang című folyóiratok közölték.
Önálló kötete a Magyar Históriás ének 1919, melyet a Magyar Tanácsköztársaság verses krónikájaként írt meg, s melyet 1959-ben adott ki újra a Zrínyi Kiadó. Vogit Vilmos néprajzkutató Arany János Naiv eposzunk című írásáról készült tanulmányában említi, hogy a „naiv eposz” újraelbeszélési kísérlete még az első világháború után is folytatódott, s 1919-ben – ellenkező politikai szándékkal – jelent meg Szatmári Szatyi Sándor „naiv hőskölteménye”, a Históriás ének.

Költeményei között szerepelnek agrármozgalmi dalok, munkásdalok, börtöndalok.
Az agrármozgalmi dalköltészet az 1900-1930-as években élte virágkorát. Ez volt a félnépi politikai jellegű programköltészet egyik legismertebb műfaja, melynek darabjai népköltészeti gyűjteményekbe is bekerültek, egyes sorok pedig szállóigeként maradtak fenn. Az agrármozgalmi dalok tudatos költői alkotások voltak, melyeket részben történeti dallamokra, népdalokra, népies műdalokra alkalmaztak. Szerzőik között voltak munkások, szociáldemokrata és kommunista költők egyaránt.
A „harcos és szomorú” börtöndal az 1920-as években született, mint a munkásmozgalmi költészetnek egy új műfaja. Hollós Lajos írja: „Ebben a műfajban az indulódalokra és a népdalokra jellemző tömör fogalmazást egy epikusabb, sok esetben a ballada formáját mutató verselés váltotta fel. A dallamanyagban is megjelent valami új, a korabeli szentimentális slágerdallam, amely szintén külföldről jött.” Ennek a műfajnak egyik példája Szatmári Szatyi Sándor Margit-körúti fegyházról írott börtöndala, melyet a Sztyenka Razin ballada dallamára írt.

Állítólag Szatmári Sándor nevéhez fűződik az első úttörőcsapat megszervezése, és ő írta az első indulójukat is. (Somogyi Néplap, 1971.)

Az 1960-as évektől az 1980-as évekig a Kossuth Rádió műsorra tűzte dalait.

Szatmári Szatyi Sándor legnépszerűbb dalai Hungaroton lemezeken is megjelentek: Fáklyavivők 5. és Emlékezés Leninre.

Szatmári Szatyi Sándor részletes életrajza megjelent a Hej kenyér, barna kenyér című, 1964-ben megjelent, politikai és munkásmozgalmi dalokat közreadó kötetben, melynek szerkesztésében fia, Szatmári Antal is közreműködött.

A Népművészet Mestere kitüntetést 1963-ban kapta meg.