A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1893
Halálozási év: 1982

Leírás

Zsíros Ferencné Bankó Viktória Pest megyében, Galgahévízen született 1893-ban, szegény paraszti családban. Alig volt 20 éves, amikor férjét az első világháborúban elvesztette, egyedül maradt két gyermekkel. Cselédként dolgozott, napszámba járt báró Schossberger Viktor birtokán, ahogyan később megénekelte „Sósberger bárónál”. Rengeteget kellett dolgoznia, asszony létére kaszálni, kapálni, rőzsét hordani, kis gyermekét a hátára kötve cipelni. Megfogadta, tisztességesen felneveli gyermekeit, nem hagyja, hogy cselédek legyenek, „Azokat emberré nevelem. Nem lesznek más lába kapcája.”
„Amikor nagyon elfáradtam, kiültem a rozmaring illatú udvaron az eresz alá, és énekeltem – Verje meg az Isten, azt az édesanyát, aki katonának neveli a fiát…”
Tagja volt a híres galgahévízi „ötös fogatnak”, melyben társa, Szabó Mihályné Benedek Mária 1962-ben nyerte el a Népművészet Mestere kitüntetést.
Számtalan rádiófelvétel, televíziós szereplés őrzi hangját.
89 éves korában, Galgahévízen hunyt el.

Pest megyében, 59 évesen, elsőként kapta meg a Népművészet Mestere címet 1953-ban.


Az "Ötös fogat" tagjaként

Források

Irodalom:
Portré a Népművészet Mesterei Pest megyében. In Ladányi István (szerk.): Pest megyei Népművelési Tanácsadó. Budapest. 1967.
Fercsik Mihály: Búcsú a népművészet mesterétől, Rekenő, rekenő, szőlőrekenő. Gödöllői Hírlap IX. évfolyam, 74. sz. 1982.
Galgahévíz -- Visszatekintés -- adadalékok a galgahévízi Hagyományörző Együttes történetéhez:
https://pestmegyelapja.hu/hu/hirek/kultura-oktatas/galgaheviz-elso-lett-a-kulfoldi-csoportok-kozott/

Javaslat Zsíros Ferencné Bankó Viktória települési értéktárba való felvételéhez
http://www.galga-nfi.info.hu/ertektar/zsiros.pdf


Felvételek:
Ó, ki ez oltáron kenyér színe alatt...
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbFilter