Magyarország

Csepeli István egy újpesti, kétszáz éves asztalos-dinasztiába született bele 1945. szeptember 7-én. Gyermekkorától kezdve szinte „összenőtt” a fával, ami egyúttal jó rajzkészséggel, a képzőművészetek iránti érdeklődéssel párosult, így az utcájukban működő képzőművészeti körben fejlesztette tudását. A családi hagyományt követve műbútorasztalosnak tanult, de fiatal felnőttként évekig kőszobrászként dolgozott a Budai Vár és a Visegrádi Királyi Palota rekonstrukcióján. 1970-ben házasságot kötnek a dunaföldvári születésű Varga Ilonával, s ettől kezdve a család Ilona szülőhelyén, Földváron él. Csepeli István „visszatért” a fához, pontosabban a fa „művészi igényű” megmunkálásához, feldolgozásához – ez biztosította a család megélhetését. Miután munkáival díjat nyert egy iparművészeti pályázaton, a zsűrielnök tanácsára a népi fafaragás felé fordult. 1975-ben bekapcsolódott az országosan is úttörőnek számító Sárospataki Népművészeti Fafaragótábor munkájába, ami számára a népművészet, ezen belül a népi faragás iránti életre szóló elköteleződéssel járt. Csepeli István munkássága a népi fafaragó szakágban szokatlanul sokrétű: térplasztikák, komplett belsőépítészeti megoldások, csont/fa-kombinációs használati tárgyak, kisplasztikák, csontgrafikák, szerkezetes domborművek, gyermekjátékok kerültek ki vésője, faragókése alól. Sokrétűek az alkalmazott faragótechnikák is: spanyolozás, karcolás, ék-, domború és áttört faragás, fémveret, intarzia. Fél évszázada van jelen az ország népi fafaragó életében: száznál több egyéni és társas kiállítás résztvevője, számos országos és területi pályázat díjazottja.