A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1930

Leírás

Jankovics Tamás Keszthelyen született és jelenleg is ott él. Fafaragással foglalkozik, ezen belül a „pásztormívességgel”. A tárgyalkotó népművészettel a 70-es években kezdett el foglalkozni. Fa, csont szaru tárgyakat készít. Húsz éve a fakéreg felhasználását sajátította el és visszahozta a mai kultúrába. A fafaragás már gyerekkorában felkeltette az érdeklődését, felmenői között más is ezen a területen munkálkodott, viszont a családon belül egyedül ő folytatta ezt a mesterséget. Fiatalként a különböző kiadványok mintarajzaiból sajátította el a fafaragás technikáját, és az évek során fejlesztette tovább tudását. Általános iskolásként ő faragta a fa pisztolyokat az osztálytársai részére. Számos faluház és kézművesház építésében, berendezési tárgyaik készítésében vett részt. Fő szakmája, az esztergályos munka mellett a fafaragás jelentette számára a kikapcsolódás lehetőségét. 1987-ben egy hónapos tanulmányúton vehetett részt Finnországban fakéreg munkák kapcsán. 2005-ben két hetet töltött Algírban, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége küldötteként. Alapító tagja a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek, mely több alkalommal rendezett kéregfeldolgozó tábort Gébárton, az ő szakmai irányításával. Jankovics Tamás fontosnak tartja, hogy a fafaragás mestersége tovább éljen, és igyekszik minél több fiatallal megismertetni és megszerettetni ezt a szakmát. Nagy hangsúlyt fektet a tudásátadásra is. Ennek érdekében az 1980-as években Bereczky Csaba vezetésével fafaragó szakkört alapítottak a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központban, amelynek azóta is tagja. Ezenkívül minden évben két hetes tábor szervezésében vesz részt Zánkán, valamint a keszthelyi alkotóházban is különböző fafaragó szakköröket szervez iskoláskorú gyermekek részére. A fafaragás népszerűsítése érdekében Kecskeméten és a Szegedi Egyesületben bemutatókat szokott tartani. Jelenleg egy kiadványon dolgozik, amely a fakéregből készült edények készítését mutatja be, és útmutatóként fog szolgálni a fakéreg technikájának elsajátításához. Az ilyen témájú kiadvány eddig hiánycikknek számít Magyarországon. Számos kiállításon és pályázaton vesz részt, többször díjazottként.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Országos Népművészeti Kiállítás II., III. díj (1983, 1992)
Szakszervezetek Országos Kiállítása I., II. díj (1983, 1986)
Csont–Szaru Kiállítás, Miskolc II. díj (1987)
Kapoli Emlékkiállítás, Földművelődési Minisztérium különdíja (1992)