A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1942

Leírás

Bagossy Sándor Erdélyben, Nagybányán született 1942-ben. A család több mint 150 éve foglalkozik fazekassággal. Édesapja műhelyében tanult, itt tette le a keramikus mestervizsgát. Édesanyja is keramikus volt. A mesterségbeli ismeretek továbbfejlesztése érdekében Bukarestben elvégezte a főiskolát rajz-természetrajz szakon. Gyűjtőmunkája során Nagybánya és környéke népi kerámiáit gyűjtötte és dolgozta fel. Munkássága elismeréseként megkapta Romániában a Népművészet Mestere címet. A nagybányai Művészeti Gimnáziumban 19 évig tanított. 1985-ben családjával együtt Magyarországra jött, Debrecenben telepedtek le. Ekkor kezdte el tanulmányozni a debreceni kerámia történetét, megismerkedett annak sajátosságaival, jellemző motívumaival, ebben a Déri Múzeum anyaga volt segítségére. Kutatómunkája során feltárta a tiszafüredi, pásztói, mezőcsáti, sárospataki népi kerámiák jellegzetességeit, alkotói tevékenysége során pedig újrafogalmazta azokat. Debrecenben a Medgyessy Ferenc Gimnáziumban és Képzőművészeti Szakközépiskolában tanította a népi fazekas mesterséget. Továbbképzéseken, tanfolyamokon is tartott előadásokat, fazekasszakköröket vezetett. Múzeumok felkérésére nagy hozzáértéssel restaurált középkori edényeket. 1986 óta rendszeresen járt Németországba, ahol a Düppeli Falumúzeumban népszerűsítette és mutatatta be a magyar népi, ezen belül a debreceni mázas kerámiát. A hagyományok tiszteletben tartása mellett fogalmazza újra a hagyományt az általa készített tárgyakban, melyek elsősorban butykosok, szilkék, céhkancsók, tálak, tányérok, a nagybányai, várfalusi, izavölgyi, magyarláposi egykori használati tárgyak. Ünnepi és mindennapi használati tárgyakat egyaránt készít. Számtalan romániai és magyarországi városban, Európa több városában mutatták be kerámiáit. A Bihari Népművészeti Egyesület tagja.

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Népművészet Mestere díj – Románia (1971)
Népi Iparművész cím (1989)
Népművészet Mestere díj – Magyarország (2005)
Csokonai Vitéz Mihály-díj (2017)

IRODALOM ÉS FORRÁS

V. Szatmári Ibolya: A „nép” művészetének négy évtizede Hajdú-Bihar megyében. In Déri Múzeum Évkönyve 1983–1984. Debrecen, 1985.
A Népművészet Mesterei Hajdú-Bihar megyében. Debrecen, 2015.

Források

Irodalom


V. Szatmári Ibolya: A „nép” művészetének négy évtizede Hajdú-Bihar megyében in.: Déri Múzeum Évkönyve 1983-1984. Debrecen, 1985.