Összetett keresés

Kálmán István Zala megyében született, apja és minden távoli őse pásztor volt. Nemzedékről nemzedékre őrizték a zalai földbirtokosok juhait. Nagyapja nemcsak pásztor volt, hanem faragott is. A tükrös és pásztorbot mellett egy gyönyörű széket is csinált, melynek támláján szebbnél-szebb díszítések voltak. Ez ragadta meg kisgyerekként Kálmán István figyelmét, mely szinte végigkísérte életét.

Tizenkét évesen elszegődött bojtárnak. Minden szabadidejét faragással töltötte. Szeretett volna valami nagyot alkotni, főleg a nagyapa székének a mását kifaragni. Munkáira felfigyeltek, a keszthelyi múzeum őrzi e kezdeti időszak legszebb darabjait. Később pásztorként a Nagyberekben tevékenykedett, faragásaival Somogyban 1934-ben mutatkozott be. Kaposváron volt kiállítása, a „Virágos Hét” című rendezvényen. Munkáit arany éremmel jutalmazták, melynek nagy része a kaposvári múzeumba került. Cselédélete során elérte a ranglétra legmagasabb fokát, számadójuhász volt. Élete 1945-től megváltozott, üzembe ment dolgozni. A budapesti Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek alapító tagja lett, ettől kezdve csak a faragásból élt. Minden technikát alkalmazott, de a spanyolozásnak nagymestere volt. Mondanivalóját tömör egyszerűséggel fogalmazta meg, nem bocsátkozott részletekbe.

Apróbb tárgyak mellett búrotokat is készített. Több fiatalt megtanított faragni, gyermekei is követték példáját.

A Népművészet Mestere díjat faragó tudásáért 1953-ban kapta meg.