A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1920
Halálozási év: 2010

Leírás

Vén Ferenc 1920. április 21-én született Öregcsertőn a Kalocsai Sárköz egyik jellegzetes településén katolikus, földműves családban. Hat testvére közül ő és egyik bátyja örökölték a szüleiktől a tánchoz és zenéhez való különleges érzéket és tőlük sajátították el a gazdag helyi hagyományt. Vén Ferenc 15 éves kora óta részt vett a helyi Gyöngyösbokréta csoportban s attól kezdve rendszeresen szerepelt a színpadon Magyarországon és külföldön is. A hétköznapi életben is víg kedélyű, energikus ember, aki nagy népszerűségnek örvend a saját közösségében. A híres kalocsai hagyományőrző együttesnek megalakulása – 1966 – óta tagja volt. Eleinte Rideg Ferencnével, majd később Cselik Máriával táncolt a bemutatókon, akik szintén a Népművészet Mesterei. Táncukat az idők folyamán a néptánckutatók több alkalommal is filmre rögzítették.Vén Ferenc 1920. április 21-én született Öregcsertőn a Kalocsai Sárköz egyik jellegzetes településén katolikus, földműves családban. Hat testvére közül ő és egyik bátyja örökölték a szüleiktől a tánchoz és zenéhez való különleges érzéket és tőlük sajátították el a gazdag helyi hagyományt. Vén Ferenc 15 éves kora óta részt vett a helyi Gyöngyösbokréta csoportban s attól kezdve rendszeresen szerepelt a színpadon Magyarországon és külföldön is. A hétköznapi életben is víg kedélyű, energikus ember, aki nagy népszerűségnek örvend a saját közösségében. A híres kalocsai hagyományőrző együttesnek megalakulása – 1966 – óta tagja volt. Eleinte Rideg Ferencnével, majd később Cselik Máriával táncolt a bemutatókon, akik szintén a Népművészet Mesterei. Táncukat az idők folyamán a néptánckutatók több alkalommal is filmre rögzítették.
A Népművészet Mestere kitüntetést 1980-ban kapta meg.

Források

Dokumetumok az MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archvíumában:

Filmtár: 
Ft. 721. Öregcsertő (Pest m.) A felvétel helye: Kalocsa (Pest) – Művelődési Ház udvarán. Gyűjtők: Pécsi Erzsébet, Timár Sándor, Tóth Ferenc, Gyűjtés ideje: 1970. X. 4.
Ft. 721. 1–2. Lassú és friss csárdás. Táncolták: 2 pár, egyikük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 721. 4.; 6.; 8.; 10. Friss csárdás. Táncolták: 2 pár, egyikük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 721. 7. Arcok, köztük Vén Ferenc.
Ft. 721. 9. Arcok, köztük Vén Ferenc.
Ft. 721. 12. Mars. Táncolták: Vén Ferenc és Török Gergely (sz. 1915).
Ft. 721. 13. Mars. Táncolták: 2 nő, egyikük Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 721. 14–15. Öreges és (fiatalos) mars. Táncolták: 2 férfi, 2 nő, köztük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 721. 16–17. Mars. Táncolták: Vén Ferenc és Török Gergely.
Ft. 721. 18. Fércelő és körcsárdás. Táncolták: 2 férfi, 2 nő, köztük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 743. Öregcsertő (Pest m.) A felvétel helye: Budapest – Vasas Művész Együttes Székháza. Gyűjtők: Csapó Károly, Martin György, Németh István, Pesovár Ernő, Timár Sándor, Tóth Ferenc, Sztanó Pál. Gyűjtés ideje: 1970. XII. 5. Hangzóanyag: Mgt. „R” 2811 (jk. 234.), AP 10 721–22.
Ft. 743. 1a–c. Lassú és friss csárdás–Mars. Táncolták: 2 pár, egyikük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft 743. 1c. Táncolták: 2 pár, egyikük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 743. 6a–b–7. Lassú és friss csárdás (körcsárdás). Táncolták: 2 pár, egyikük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 743. 8. Mars. Táncolták: 2 pár, egyikük Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 827. Öregcsertő (Pest m.) A felvétel helye: Kalocsa (Pest) – IV. Duna menti Folklórfesztivál. Gyűjtők: Martin György, Pálfy Gyula, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc, Sztanó Pál. Gyűjtés ideje: 1973. VIII. 18. Hangzóanyag: Mgt. 2894 (jk. 241.), AP 10 817.
Ft. 827. 9. Mars. Táncolták: Férfiak, köztük Vén Ferenc elöl.
Ft. 913. Öregcsertő (Pest m.) A felvétel helye: Szakmár. Készítette: a Magyar Televízió „Magyarországi néptáncok” sorozat „Kalocsavidék táncai”. Szabados Tamás, valamint Cserey József, Gulyás László, Kalapos Istvánné, Martin György, Olsvai Imre, Pálfi Csaba. 1974. IX. 22. Hangzóanyag: Mgt. 32431–12–4413–19 (jk. 254.), AP 10 220–21.
Ft. 913. 4. Ugrós. Táncolták Rideg Ferencné Csóti Borbála és Vén Ferenc.
Ft. 913. 8–9. Lassú és friss csárdás. Több pár, köztük Rideg Ferencné Csóti Borbála és Vén Ferenc.
Ft. 913. 12. Mars (párnástánc). Táncolták: Többen, köztük Rideg Ferencné Csóti Borbála és Vén Ferenc.
Ft. 974. Öregcsertő (Pest m.) A felvétel helye: Kalocsa – Duna menti Folklórfesztivál. Készítette: a Magyar Televízió. Soós Anna, Szabados Tamás, valamint Borbély Jolán. 1975. VII.
Ft. 974. 1. Lassú csárdás. Táncolták: Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála középen és több fiatal pár hátul.
Ft. 974. 2. Férfi szóló. Táncolta: Vén Ferenc.
Ft. 974. 3. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 974. 4. Férfi szóló, mars, páros mars. Táncolta: Vén Ferenc.
Ft. 974. 5–6. Férfi szóló. Táncolta: Vén Ferenc.
Ft. 996. Öregcsertő (Pest m.) A felvétel helye: Kalocsa – VI. Duna menti Folklórfesztivál. Gyűjtők: Borbély Jolán, Manno Andrea, Martin György, Pálfy Gyula, Szabó Jenő, Sztanó Pál. Gyűjtés ideje: 1978. VII. 26–27. Hangzóanyag: Mgt. „R” 3784–91, AP 11 816–22. Táncfotótár: 38 739.
Ft. 996. 51. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála. 
Ft. 996. 52. Mars. Táncolták: Vén Ferenc és Rideg Ferencné Csóti Borbála.
Ft. 1101. Öregcsertő (Pest m.) A felvétel helye: Kalocsa – Duna menti Folklórfesztivál. Gyűjtők: Csapó Károly, Lányi Ágoston, Martin György, Németh István, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc, Pálfy Gyula. Gyűjtés ideje: 1981. VII. 23–25. Hangzóanyag: Mgt. 426811–12. Táncfotótár: Tf. 41 679–89.
Ft. 1101. 30. Lassú és friss csárdás. Táncolták: Vén Ferenc és párja. 
Ft. 1101. 31. Mars. Táncolták: Vén Ferenc és párja.Pesovár Ferenc. 1974 IX. 19. Hangzóanyag: Mgt. 3241–45. (jk. 254.), AP 10 217–222. Táncfotótár: 28 055–059.
Ft 912. 5. Ugrós. Táncolták: Két pár, egyikük Ulicza Jánosné és Fekti József.
Ft. 959. Alap (Fejér m.) A felvétel helye: Székesfehérváron, a kultúrotthon színpadán. Gyűjtők: Botos József, Pesovár Ferenc. Gyűjtés ideje: 1977. II. Hangzó és fotóanyag: a székesfehérvári István Király Múzeumban. 
Ft. 959. 1. Ugrós. Táncolták: 5 pár, köztük Ulicza Jánosné Bernáth Rozália és Fekti József (sz. 1903).

Hangzó dokumentumok a ZTI „Publikált népzenei felvételek” internetes adatbázisából
• 10421b „Mikor mentem a gyöngyösi vásárra” Gy.: Borsai Ilona (1977) In: Tari Lujza, Vikár László (szerk.): Magyar Népzenei Antológia 2. Észak. Bp., Hungaroton. 1986. LPX 18124-28 jelzet, 08.3a sorszám

A Hagyományok Háza „Hangzó kiadványok Adatbázisából”:
• Betlehemes játékok a Magyar Rádió hangarchívumából. Terpesi betlehemes. Végh Menyhértné összeállítását rádióra alkalmazta Falvay Károly. Közreműködik a terpesi hagyományőrző népdalkör Nagy Sándorné vezetésével. A hangfelvételt Balogh Attila és Sütő László készítette. Rendező: Solymosi János A felvétel 1985-ben készült. Rendező: Solymosi János. Hangmérnök: Balogh Attila és Sütő László. Radioton, 1987. SLPX 18143
http://album.hagyomanyokhaza.hu/album/felvetel_show.php?id=17633 
• „Kegyes Jézus a keresztfán” Gy.: Tari Lujza (1987). In: Tari Lujza (szerk.): Kaszás e földön a halál 1. Pan Records 2007. PAN2106
http://album.hagyomanyokhaza.hu/album/felvetel_show.php?id=23152 
• „Máriát dicsérni hívek, jöjjetek” Gy.: Tari Lujza (1987). In: Tari Lujza (szerk.): Kaszás e földön a halál 1. Pan Records 2007. PAN2106
http://album.hagyomanyokhaza.hu/album/felvetel_show.php?id=23154