A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1911
Halálozási év: 1990

Leírás

Csombor Endre (Havadtő, 1911. szeptember 7. – Budapest, 1990. október 19.) feleségével a szentegyházasfalui születésű Csombor Endréné Lőrinc Terézzel (sz. Szentegyházasfalu, 1925. szeptember 21.) együtt a küküllő menti székely táncok (marosszéki forgatós, csárdás, szökős) egyik legjobb ismerője és legkorábbi terjesztője. Csombor Endre táncos tudását a szülőfalujához közel eső Makfalván sajátította el, az akkor még élő szokások keretében. Legkedvesebb tánca a székely verbunk volt, amelyet virtuóz módon adott elő évtizedeken keresztül a magyarországi néptáncfesztiválokon. Karsai Zsigmondhoz hasonlóan Csombor Endre és felesége Lőrinc Teréz is még fiatal korában (1941) kiszakadt saját közösségéből és Magyarországon élt, bekapcsolódva az itteni néptáncmozgalomba. Generációk sora tanulta tőlük az erdélyi táncokat. Ők voltak az első hírmondói annak a gazdag erdélyi tánchagyománynak, amelynek nagyarányú földerítése csak az 1960-as években indult meg.Csombor Endre (Havadtő, 1911. szeptember 7. – Budapest, 1990. október 19.) feleségével a szentegyházasfalui születésű Csombor Endréné Lőrinc Terézzel (sz. Szentegyházasfalu, 1925. szeptember 21.) együtt a küküllő menti székely táncok (marosszéki forgatós, csárdás, szökős) egyik legjobb ismerője és legkorábbi terjesztője. Csombor Endre táncos tudását a szülőfalujához közel eső Makfalván sajátította el, az akkor még élő szokások keretében. Legkedvesebb tánca a székely verbunk volt, amelyet virtuóz módon adott elő évtizedeken keresztül a magyarországi néptáncfesztiválokon. Karsai Zsigmondhoz hasonlóan Csombor Endre és felesége Lőrinc Teréz is még fiatal korában (1941) kiszakadt saját közösségéből és Magyarországon élt, bekapcsolódva az itteni néptáncmozgalomba. Generációk sora tanulta tőlük az erdélyi táncokat. Ők voltak az első hírmondói annak a gazdag erdélyi tánchagyománynak, amelynek nagyarányú földerítése csak az 1960-as években indult meg.
Csombor Endre 1964-ben, Csombor Endréné pedig 1987-ben kapta meg a Népművészet Mestere címet.

Források

Dokumetumok az MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archvíumában:

Kézirattár: AKT 1184., 1257., Táncfotótár: Tf. 41 755–757.

Filmtár: 
Ft. 96. Makfalva–Szentegyházasfalu (Maros-Torda m.) – Budapest (Pest m.) A felvétel helye: Budapest. Gyűjtő: K. Kovács László. Gyűjtés ideje: 1950. Hangzóanyag: 1955-ben készült vonatkozó Mgt. 1616 (jk. 146.), AP 9958–59h–k, AP 9959a–d. Dallamlejegyzés: AP 9959b, c, d.
Ft. 96. 1.; 9. Lassú, szökős, marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz
Ft. 96. 2. Marosszéki forgatós, szökős. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 96. 3.; 5. Lassú, marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 96. 4. Szökős, marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 96. 6–8a–b.; 13a–c. Verbunk. Táncolta: Csombor Endre.
Ft. 96. 10–12. Marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 459. Makfalva–Szentegyházasfalu (Maros-Torda m.) – Budapest (Pest m.) A felvétel helye: Budapest. Gyűjtők: Borbély Jolán, Erőss László, Falvay Károly, Martin György. Gyűjtés ideje: 1960. VI. 12. Hangzóanyag: Martin György hagyaték és 1955-ben készült vonatkozó Mgt. 1616 (146. jk.), Mgt. 5353B64–78, 5364A1.
Ft. 459. 1.; 9a.; 12–13. Lassú és szökő. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 459. 2. Marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz. Táncírástár: Tit. 97. Megjelenés: Lányi Ágoston: Lippentős. Tánctudományi Tanulmányok 1961–1962. 99–136. (táncrészlet: 134); Martin György: Magyar tánctípusok kelet-európai kapcsolatai. MTA I. Osztályának Közleményei 21. (1964.) 67–96. 8. sz. tánc; Martin György: East-European Relations of Hungarian Dance Types. In Europa et Hungaria. Congressus Ethnographicus in Hungaria (1963) 1965. 469–515. (táncfolyamat: 514–515.); Pesovár Ernő: A csalogatós csárdás. Tánctudományi Tanulmányok 1965–1966. (1967). 115–142. (táncfolyamat: 128.); Pesovár Ernő: Der Tändel Tschardasch. Acta Ethnographica XVI. (1969) 153–185. (táncfolyamat: 174.); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok. 1972. Budapest III. melléklet 11. sz. tánc; Pesovár Ernő–Lányi Ágoston: A magyar nép táncművészete. Néptánciskola I. 1974. I. 176–182.; Magyar Néprajzi Lexikon III. 1980. 524–525. 
Ft. 459. 3. 9b.; 11. Marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 459. 4. Verbunk. Táncolta: Csombor Endre. Táncírástár: Tit. 93. Megjelenés: Martin György: Considérations sur l'analyse des relations entre danse et la musique de danse populaires. Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae, Tomus VII. 315–338.; Pesovár Ernő–Lányi 
Ágoston: A magyar nép táncművészete. Néptánciskola I. 119–120.
Ft. 459. 5.; 10. Verbunk. Táncolta: Csombor Endre.
Ft. 459. 8. Lassú. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz. 
Ft. 625. Makfalva–Szentegyházasfalu (Maros-Torda m.) – Budapest (Pest m.) A felvétel helye: Budapest. Gyűjtők: Martin György, Borbély Jolán, Lányi Ágoston, Sztanó Pál, Éri Péter. Gyűjtés ideje: 1968. VI. 9. Hangzóanyag: Mgt. 2814 (jk. 234.), AP 6703a–g.
Ft. 625. 3. Székely verbunk. Táncolta: Csombor Endre.
Ft. 625. 4.; 14. Marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 625. 7. Lassú csárdás és szökős, marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 625. 10a. Verbunk. Táncolta: Csombor Endre és Fülöp Ferenc.
Ft. 625. 11. Lassú csárdás és szökős, marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 646. Makfalva–Szentegyházasfalu (Maros-Torda m.) – Budapest (Pest m.) A felvétel helye: Budapest – A Testnevelési Főiskola udvarán megrendezett felvétel. Gyűjtő: Rábai Miklós. Gyűjtés ideje: 1948 vagy 1949. 
Ft. 646. 1. Gólya. Táncolták: Csombor Endre és Lőrinc Teréz.
Ft. 646. 2. Lassú csárdás és szökős. Táncolták: Csombor Endre és Lőrinc Teréz.
Ft. 646. 3a–e. Marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Lőrinc Teréz.
Ft. 996. Makfalva–Szentegyházasfalu (Maros-Torda m.) – Budapest (Pest m.) A felvétel helye: Kalocsa – VI. Duna menti Folklórfesztivál. Gyűjtők: Borbély Jolán, Manno Andrea, Martin György, Pálfy Gyula, Szabó Jenő, Sztanó Pál. Gyűjtés ideje: 1978. VII. 26–27. Hangzóanyag: Mgt. 3784–91, AP 11 816–22.
Ft. 996. 60c. Friss csárdás. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.
Ft. 996. 100–101. Verbunk és marosszéki forgatós. Táncolták: Csombor Endre és Csombor Endréné Lőrinc Teréz.

Fotó: MTA BTK ZTI Néptánc Archívum Tf. 41 755