A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj: ,
Születési év: 1900
Halálozási év: 1987

Leírás

András Lajosné Pirisi Julis 1900-ban született Kalocsán. A mesterséggel már a szülői házban megismerkedett, a rajzolást, hímzést gyermekkorában elkezdte. Fiatal éveire visszatekintve a következőket mondta: „Szórakozás helyett szabadidőmben mindig rajzoltam, ha egy virág az agyamban megszületett, le is rajzoltam.”

Tizenhat éves korában már ingvállakat, kötényeket, pruszlikokat „írt elő” barátnőinek. Különösen az ágynemű, az abrosz és a függönyök „előírását” kedvelte. Edényeket, vázákat is ékesített mintáival, otthonát is szívesen díszítette. Tehetségére Gábor Lajos festőművész figyelt fel 1925-ben, aki festett kerámiával is kísérletezett. Az ő műhelyében tevékenykedett Pirisi Julis, edényeket, vázákat ékesített mintáival. Az „öregvarrásos” mintákat nála is csakhamar pompás színes rózsák, szegfűk, liliomok, tulipánok, nefelejcsek váltották fel. Mesterének Kovácsné Király Ilust tartja, akinek egyik legkedvesebb tanítványa volt.

Pirisi Julis a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet egyik alapító tagja volt. A nemzetközi hírű Kalocsai Népi Együttes teljes kosztümtárának hímzett ruhadarabjait tervei alapján készítették. Folyamatosan részt vett az általános iskolai tanulók oktatásában, vezetett hímző szakkört. A kalocsai hímző hagyományok megőrzésének, továbbfejlesztésének egyik legkiemelkedőbb képviselője volt.

A Népművészet Mestere díjat 195-ban kapta meg.

Források

Díjak, elismerések:

Kis Jankó Bori Pályázaton több alkalommal elismerték munkáját, kapott első díjat is.
Szocialista Munkáért Érdemrend: 1960.
Kalocsa Díszpolgára: 1975.
Népi Iparművész:1955.


Irodalom: 

Domanovszky György Varga Marianna: Mai Magyar Népi Iparművészet, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1983.