A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1936
Halálozási év: 2019

Leírás

Nagy Béláné Juhász Anna 1936-ban, Miskolcon született. Egy éves korában nevelőszülőkhöz került Hevesre. Nevelőszülei mezőgazdasági munkára szánták, ő azonban szeretett volna bekerülni a Hevesi Háziipari Szövetkezetbe, minden vágya a szövés volt. 1955-ben került a szövetkezetbe, ahol Tóth Mária Népművészet Mestere (1971) és Tompa Béláné szintén a Népművészet Mestere (1968) segítségével sajátította el a szövés tudományát. Szakmai munkáját segítette, hogy az általános iskola befejezése után, 1963-ban megszerezte a takács szakmunkás bizonyítványt. Magánéletében megnyugvást hozott 1956-ban megkötött házassága, majd az, hogy megtalálta elveszettnek hitt édesanyját és testvéreit. Ezt követően tudott igazán összpontosítani az alkotómunkára. Folyamatosan dolgozott saját tervei, elképzelései megvalósításán, új használati és dísztárgyak elkészítésén. Szedettes csillag és szív mintáinak bordűrös elhelyezése, az azsúrokkal való megtörése újszerűnek hatott. Nagy elismerést ért el a nagy- és kisazsúrok újszerű feldolgozásával. Munkásságát hazai és nemzetközi elismerések övezték. 1971-től nyugdíjazásáig a hevesi kézi szövők részlegét irányította. Nagy gondot fordított a fiatalok szakmai képzésére, tanításukra, személyiségük formálására. Nyugdíjazását követően már kevesebbet alkotott, de csíkos-azsúros vagy szedettes szőtteseivel, ünnepi terítékeivel rendszeresen részt vett országos szakmai pályázatokon és kiállításokon. Len anyaggal mindig szívesen dolgozott, a színekkel elérhető pozitív és negatív hatások elérésére törekedett.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Népi Iparművész cím (1985)
Sárközi Emlékdíj (1985)
Népművészet Mestere díj (1995)