Leírás
Ifj. F. Szabó Mihály 1944. december 10-én született Karcagon. „Emlékezetem óta csak agyagban tudok gondolkozni”, állította magáról, hiszen édesapja is fazekas volt, és többek között tőle tanulta az első fogásokat. 1959-ben Kántor Sándor mellett lett tanuló. Az apjával együtt korongozott, Kántor Sándor pedig díszített. 1965-ben megépült a saját műhelye. „Minden energiámat arra fordítottam, hogy megtanuljak díszíteni”, mondta. A tiszafüredi, a mezőtúri és a mezőcsáti fazekas hagyományok, másrészt a Kántor–Szabó cserepek képezték azt a kettős gyökeret, melyet magáévá tett és amelynek éltetésére vállalkozott. Fontosnak tartotta az Alföld gazdag cseréphagyományát fejleszteni. Szeretné megőrizni tisztaságát, sajátos egyszerűségét. Nem tartja helyesnek a mindenáron újat akarást, mert szerinte az árt a nemes hagyományoknak. Munkásságára nagy hatást gyakoroltak a XVI – XVII. századbeli magyar cserepek is, melyeket pompás színvilág, gazdag ornamentika jellemez. Egyik méltatója a következőket írta róla: „Virágai, gazdag növényi díszítései, stilizált madarai utánozhatatlan sokszínűsége meglepi a nézőt. Eddig múzeumok mélyén szunnyadó világra nyitotta szemünket. Tudatos alkotó.” Kitüntetései: Jász–Nagykun–Szolnok Megye Kultúrájáért Pro Urbe-díj (Karcag), Jász–Nagykun–Szolnok megye Művészetéért Díj. 1966-tól Népi Iparművész. Többszáz alkotását adományozta országos és megyei múzeumoknak, valamint külföldi intézményeknek. A NIT zsűrizéseken kb.50 munkája kapott zsűriszámot. Tárgyaival részt vett helyi, megyei, országos és külföldi kiállításokon, saját kiállításai: Szekszárd, Ózd, Hatvan, Nagykőrös, Néprajzi Múzeum, Budapest, Sárospatak, Debrecen, Somoskőújfalu, Eger (vár), Szeged (László Gyula nyitotta meg), Szentendrei Művelődési Ház, Kunhegyes.Ifj. F. Szabó Mihály 1944. december 10-én született Karcagon. „Emlékezetem óta csak agyagban tudok gondolkozni”, állította magáról, hiszen édesapja is fazekas volt, és többek között tőle tanulta az első fogásokat. 1959-ben Kántor Sándor mellett lett tanuló. Az apjával együtt korongozott, Kántor Sándor pedig díszített. 1965-ben megépült a saját műhelye. „Minden energiámat arra fordítottam, hogy megtanuljak díszíteni”, mondta. A tiszafüredi, a mezőtúri és a mezőcsáti fazekas hagyományok, másrészt a Kántor–Szabó cserepek képezték azt a kettős gyökeret, melyet magáévá tett és amelynek éltetésére vállalkozott. Fontosnak tartotta az Alföld gazdag cseréphagyományát fejleszteni. Szeretné megőrizni tisztaságát, sajátos egyszerűségét. Nem tartja helyesnek a mindenáron újat akarást, mert szerinte az árt a nemes hagyományoknak. Munkásságára nagy hatást gyakoroltak a XVI – XVII. századbeli magyar cserepek is, melyeket pompás színvilág, gazdag ornamentika jellemez. Egyik méltatója a következőket írta róla: „Virágai, gazdag növényi díszítései, stilizált madarai utánozhatatlan sokszínűsége meglepi a nézőt. Eddig múzeumok mélyén szunnyadó világra nyitotta szemünket. Tudatos alkotó.” Kitüntetései: Jász–Nagykun–Szolnok Megye Kultúrájáért Pro Urbe-díj (Karcag), Jász–Nagykun–Szolnok megye Művészetéért Díj. 1966-tól Népi Iparművész. Többszáz alkotását adományozta országos és megyei múzeumoknak, valamint külföldi intézményeknek. A NIT zsűrizéseken kb.50 munkája kapott zsűriszámot. Tárgyaival részt vett helyi, megyei, országos és külföldi kiállításokon, saját kiállításai: Szekszárd, Ózd, Hatvan, Nagykőrös, Néprajzi Múzeum, Budapest, Sárospatak, Debrecen, Somoskőújfalu, Eger (vár), Szeged (László Gyula nyitotta meg), Szentendrei Művelődési Ház, Kunhegyes.1983-ban kapta meg a Népművészet Mestere címet.
