Magyarország

1907-ben fejezte be szülővárosában, Karcagon az elemi iskolai tanulmányait. Ácsi Kovács Jánoshoz, az akkori egyetlen karcagi fazekashoz került tanulónak. 1911-ben szabadult, majd jelentkezett a pécsi Zsolnay gyárba, ahol 1912. márciusától decemberéig dolgozott és megismert szinte minden munkafázist. Ezt követte az ungvári Állami Agyagipari Szakközépiskola, ahol 6 hónap alatt kitanulta a kályhásságot. 1914-ben besorozták, 1917-ben az olasz frontra vezényelték. Súlyos karlövését Budapesten gyógyították, 1919. őszén térhetett haza. Ezután elvállalta a bucsai Springer-kastély 22 cserépkályhájának javítását, majd az ebből kapott pénzből egy debreceni fazekas özvegyétől vásárolta élete első korongját. Karcagi, Bethlen utcai műhelyét 1929-ben építette, kemenceépítési engedélyt 1930-ban kapott. Kezdetben csak használati edényeket, 1924-től díszedényeket is készített. Ezekkel több kiállításon sikeresen szerepelt. Munkásságában 1927. hozott igazi fordulópontot, amikor megismerkedett Györffy Istvánnal. Györffy fordította figyelmét az akkor már kihalófélben lévő tiszafüredi stílus felé. A tiszafüredi után az ahhoz legközelebb álló mezőcsáti, majd a pásztói és a gyöngyösi stílust sajátította el. 1951-ben maga mellé vette társnak F. Szabó Mihályt. Ezután, először a brüsszeli világkiállításra olyan formákat honosított meg, amelyeket ezelőtt senki, mégsem tűntek gyökértelennek: madár, egyéb állatalak, ember- és asszonyfigurák. Munkásságát 1978-ban Kossuth-díjjal jutalmazták, ekkor lett Karcag város díszpolgára is. Tárgyi anyagát Karcagon a Kántor Sándor Fazekasház őrzi.

ANépművészet Mestere elismerést 1953-ban kapta meg.