Leírás
Potta Géza 1933. február 25-én született Abaújszinán, 2007. szeptember 30. hunyt el. Ötéves korától muzsikált, tudását neves cigányprímások idősebb generációjától szerezte. Magabiztos hegedülése, virtouzitása mellett remekül énekel, így hamar jókedvet varázsol bármilyen társaságba. Saját elmondása szerint a melódiákat édesanyjától tanulta. 15 éves korában Abaújszinán kocsmában kezdett zenélni, aminek a család nagyon örült, hiszen a többiek háborúban voltak, így ő lett a családfenntartó. „Abban az időben 60 pengő volt egy tehén, én meg kerestem nyolcvanat! Mikor anyámnak letettem a pénzt, összecsókolt: „Jaj drága fiam, ebből most öt hónapig is elélhetünk!“ Igen kedvelt és foglalkoztatott muzsikus volt nem csak Abaújszinán, hanem szerte a környéken. A helyi tánccsoporttal is gyakran fellépett, valamint két év óta rendszeres vendégzenésze a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttesnek. Az általunk ismert első hangfelvétel mégis viszonylag későn, 1986-ban készült vele. Az 1990-es évektől aztán – brácsásával együtt – rendszeres vendége a különböző népzenei fesztiváloknak és táboroknak; széles repertoárját a gyűjtők –elsősorban Agócs Gergely– sok órányi hangfelvételen rögzítették. Zenekarával részt vett az „Utolsó Óra” népzenei gyűjtésen. Potta Géza nagyszerű képvselője a régi falusi cigányzenészeknek: a funkcióközpontú tevékenység alapja volt ugyanis, hogy a zenész annál jobban keresett, minél szélesebb közönség zenéjét ismerte, minél több nótát tudott, függetlenül a dallamok régiségétől vagy értékességétől. Ez a „zenei többnyelvűség” jellemzi Potta Géza repertoárját is. Egészen más zenére mulattak például a magyarok, a szlovákok, mint a cigányok, a zenésznek pedig minden közönségnek meg kellett felelnie. Potta Géza repertoárjában megfértek egymás mellett a népdalok és a műdalok, illetve a modern slágerek. Régi zenésztársai mind előtte meghaltak, legnagyobb törést számára örök társának hitt brácsása, Dzsuga Géza „Pimasz” jelentette.Potta Géza 1933. február 25-én született Abaújszinán, 2007. szeptember 30. hunyt el. Ötéves korától muzsikált, tudását neves cigányprímások idősebb generációjától szerezte. Magabiztos hegedülése, virtouzitása mellett remekül énekel, így hamar jókedvet varázsol bármilyen társaságba. Saját elmondása szerint a melódiákat édesanyjától tanulta. 15 éves korában Abaújszinán kocsmában kezdett zenélni, aminek a család nagyon örült, hiszen a többiek háborúban voltak, így ő lett a családfenntartó. „Abban az időben 60 pengő volt egy tehén, én meg kerestem nyolcvanat! Mikor anyámnak letettem a pénzt, összecsókolt: „Jaj drága fiam, ebből most öt hónapig is elélhetünk!“ Igen kedvelt és foglalkoztatott muzsikus volt nem csak Abaújszinán, hanem szerte a környéken. A helyi tánccsoporttal is gyakran fellépett, valamint két év óta rendszeres vendégzenésze a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttesnek. Az általunk ismert első hangfelvétel mégis viszonylag későn, 1986-ban készült vele. Az 1990-es évektől aztán – brácsásával együtt – rendszeres vendége a különböző népzenei fesztiváloknak és táboroknak; széles repertoárját a gyűjtők –elsősorban Agócs Gergely– sok órányi hangfelvételen rögzítették. Zenekarával részt vett az „Utolsó Óra” népzenei gyűjtésen. Potta Géza nagyszerű képvselője a régi falusi cigányzenészeknek: a funkcióközpontú tevékenység alapja volt ugyanis, hogy a zenész annál jobban keresett, minél szélesebb közönség zenéjét ismerte, minél több nótát tudott, függetlenül a dallamok régiségétől vagy értékességétől. Ez a „zenei többnyelvűség” jellemzi Potta Géza repertoárját is. Egészen más zenére mulattak például a magyarok, a szlovákok, mint a cigányok, a zenésznek pedig minden közönségnek meg kellett felelnie. Potta Géza repertoárjában megfértek egymás mellett a népdalok és a műdalok, illetve a modern slágerek. Régi zenésztársai mind előtte meghaltak, legnagyobb törést számára örök társának hitt brácsása, Dzsuga Géza „Pimasz” jelentette.
2003-ban kapta meg a Népművészet Mestere díját.
