A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj: ,
Születési év: 1937
Halálozási év: 2018

Leírás

Tóth Sándor 1937-ben, Debrecenben született. A szíjgyártó szakmával az 1950-es években ismerkedett meg. A családban nem volt ismeretlen a bőrműves mesterség, bátyja Tóth György tímár, nagybátyja Gellér Imre szíjgyártó mester volt. A mesterséget az 1960-as évektől Kathy László szíjgyártó mestertől tanulta meg, akinek az egyik utolsó tanítványa volt. 1978-tól mestere biztatására kezdte el saját készítésű tárgyait zsűriztetni. Kulacsokat, sallangokat, kantárokat, és más bőrdíszműveket készített. A Debrecenhez közeli Bocskaikertben építette fel műhelyét, mely bemutató teremként is funkcionál. Szakmáját először a családon belül adta tovább, feleségével Némethy Erzsébettel dolgozott együtt, aki népi iparművész lett. Napjainkban veje is folytatja a mesterséget. Sok tanítvánnyal büszkélkedhet, tanított szakkörökben, művészeti szakközépiskolában is. Alkotásaival a hazai és a nemzetközi kiállításokon is sikeresen szerepel. Dolgozott a debreceni Tímárházban, ma a Hortobágyi Kézműves Udvarban tart fenn műhelyt. Munkásságához hozzá tartozik, hogy felismerte azt, hogy igen kevés szakirányú könyv áll rendelkezésre, ezért feleségével együtt 2001-ben írtak egy bőrös-szíjgyártó szakkönyvet, mely igen nagy hiányt pótolt a szakmai oktatásban. 1986-ban megkapta a népi iparművész címet.

2001-ben a művészet Mestere címet magas szintű szíjgyártó, bőrdíszműves tevékenysége elismeréseként kapta meg.

Források

T. Németh Erzsébet – Tóth Sándor: A nyersbőr feldolgozásától a késztermék előállításáig Debrecen, 2001.
Varga Gyula: Debreceni szíjgyártók Debrecen, 1986.
Élő Népművészet Hajdú-Bihar megyében I. A Népművészet Mesterei Debrecen, 2002.
Hubert Erzsébet 40-42., 47-48. l.

Tóth Sándor szíjgyártó mester emlékére
http://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/1080/toth-sandor-szijgyarto-mester-emlekere